Fotón Jim Carrey egyetlen lánya: Jane háromgyerekes édesanya

Jim Carrey és Melissa Womer egyetlen közös lánya 1987-ben született.

Jim Carrey lánya már édesanya
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Jim Carrey sokak kedvence szórakoztató stílusa, egyedi arcjátéka és emlékezetes filmszerepei miatt. Tudását és tapasztalatát pedig 36 éves lányának adta tovább.

Az Ace Ventura sztárja egy vígjátékban találkozott először leendő feleségével, Melissa Womerrel, és hamar egymásba szerettek. Jane hat hónappal az esküvő után, 1987. szeptember 6-án született.

Jim Carrey lánya már édesanya

Bár 1994-ben vége lett a házasságuknak, továbbra is együtt nevelték lányukat, akit állami középiskolába járattak. Jane már akkor is érdeklődött a zene és a színház iránt, tagja volt az iskolai zenekarnak és a színjátszó szakkörnek is.

Végül valóban az előadó-művészet felé vette az irányt, énekesnőként futott be karriert, 2012-ben még az American Idolban is szerencsét próbált, illetve zenekart is alapított. Gyermekkoráról mindig úgy nyilatkozott, hogy rendkívül boldogan telt, és apja figyelt arra, hogy ne érje zavaróan túl sok rivaldafény.

Az énekesnő ma már maga is többgyermekes szülő. Legidősebb fia, Jackson 13 éves, középső lánya, Erin 3 éves, a legkisebb fia Logan pedig a 2 éves. Első gyermeke volt férjétől, Alex Santanatól, Logan és Erin pedig Chase Bordelonnal kötött második házasságából van.

Jim Carey nem csak apaként, nagypapaként is remekül helyt áll, videójátékon játszik legidősebb unokájával és imád velük bolondozni. Elmondása szerint amikor elbizonytalanodott, lányai és unokái győzködték, hogy maradjon a színészi pályán. 

A színész és lánya rengeteg közös jótékonysági eseményen is részt vesznek, és mindketten teljes vállszélességgel támogatják egymást. Több produkcióban is dolgoztak együtt, ilyen volt például a How Roland Rolls című gyerekkönyv, vagy a Kidding című gyerekeknek szóló tévésorozat.

Jim Carrey-t ezért gyűlölte Tommy Lee Jones kollégája

Tommy Lee Jonesszal az 1995-ben megjelent Mindörökké Batman című filmben dolgoztak együtt, mindketten gonosztevőket formáltak meg. Carrey Rébusz karakterét alakította, míg kollégája Kétarc szerepét öltötte magára. Kapcsolatuk nem indult túl fényesen, már a forgatások elején ellentét éleződött ki kettejük között.

Jim Carrey-t ezért gyűlölte kollégája: Tommy Lee Jones a szemébe is mondta, hogy utálja őt

Jim Carrey egyáltalán nem nyerte el Tommy Lee Jones szimpátiáját a forgatások során.

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

(Cover fotó: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük