Ez történik, ha egy férfi összezárja a feleségét és az exét: megnéztük az Éjféltájt
A Belvárosi Színház Agatha Christie krimijét eleveníti meg
Gyerekkorom egyik meghatározó emléke a szüleim polcain sorba állított Agatha Christie könyvek. 11-12 éves koromban meguntam a bámulásukat, és elhatároztam, hogy minél többet elolvasok belőlük - és milyen jól tettem! Ezek voltak ugyanis az első olyan olvasmányok, amiket valóban élvezettel olvastam (bocsi Jókai Mór!).
Mindezek fényében különösen izgatott lettem, amikor megtudtam, hogy a Belvárosi Színházban játszák az angol krimiíró Éjféltájt című művét az Orlai Produkciós Irodának köszönhetően.
Agatha Christie Éjféltájt a Belvárosi Színházban
Agatha Christie klasszikusa, az Éjféltájt nem egy szokványos „ki tette?” krimi. Ahogy a darabban is elhangzik: a legtöbb detektívtörténet a gyilkossággal kezdődik, pedig az valójában már a végkifejlet. A Belvárosi Színház legújabb bemutatója pontosan erre a feszült várakozásra és a mélyben meghúzódó emberi játszmákra épít.

A helyszín a festői Gull’s Point, Lady Tressilian tengerparti háza, ahol egy kínos és baljós vendégsereg gyűlik össze. A középpontban Neville Strange, a sikeres teniszező áll, aki abban a különös (és kissé nárcisztikus) hitben él, hogy volt felesége és jelenlegi hitvese jól megférnek majd egy fedél alatt. A szűk tér és a kötelező udvariasság álarca mögött azonban hamar felszínre törnek a régi sérelmek, a féltékenység és a gyűlölet.
Nekem ez nem csak az első színházi Agatha Christie, hanem az első színházi krimi élményem is volt. Vajon tényleg át tudom majd érezni azt a feszültséget, amit egy film ad? Ezzel a kérdéssel ültem be, és nem kellett csalódnom. A darab végig mesterien tartotta fenn a feszültséget, és ami egy krimi esetében kritikus: a lendület a gyilkosság után sem ült le, sőt, az események akkor pörögtek fel igazán. Annak ellenére, hogy egy sötét bűnügyi történetről van szó, az előadás bőven tartalmazott humoros karaktereket és komikus elemeket. Ezek úgy oldották a feszültséget, hogy közben nem tették kínossá a jelenetet.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Külön kiemelném az előadás vizuális világát: a díszlet és a ruhák lenyűgözően szépek és korhűek voltak. A produkció zseniálisan hozta vissza az 1950-es évek hangulatát: minden apró részlet a helyén volt, a néző úgy érezhette, mintha az 50-es évek mozijába csöppent volna.
A sztori persze nem ér fel egy csavaros Netflix sorozattal, de nem is ezt várjuk tőle. A gyilkos kilététől nem fogunk lefordulni a székről, viszont az Éjféltájt egy garantáltan szórakoztató, korhű és izgi élményt ígér. Ideje felkelni tehát a kanapéról, és borzongani egy kicsit a színház falai közt.
A meddőség stigmájával újrakezdeni nőként: kibeszéletlen témát feszeget a Hosszú virágzás című színdarab
A Hosszú virágzás című színdarabot Radnay Csilla lenyűgöző alakításával mutatta be az Orlai Produkciós Iroda.
ElolvasomFotók: Getty Images Hungary












