
Jennifer Lopez gyönyörű kamasz lányával pózolt - Emme így hasonlít édesanyjára
Jennifer Lopez lánya napról napra szebb.


Jennifer Lopez egy ikerpár büszke édesanyja, Emme és Maximilian még 2008 februárjában jöttek a világra. Az ötvenéves sztár gyerekei most kamaszodnak, így óriási változásokon mennek keresztül. Kislánya, Emme például, ahogy cseperedik, egyre inkább édesanyjára hasonlít.
A sztár olykor Instagram-oldalára is posztol a gyerekekről, legutóbb a gyönyörű Emme-mel pózolt. Közös képeiket imádták: "Emme tisztára olyan, mint te", "olyan szép ez a kislány, mint az anyja" - írták a kommenteket.
A 11 éves Emme egyébként nemcsak édesanyja szépségét örökölte, hanem a hangi adottságait is, ugyanis nagyon szépen énekel, így ki tudja, lehet, pár éven belül kipróbálja magát a zeneiparban. A világhírű díva így nyilatkozott csemetéiről 2019 tavaszán a Lite FM-nek.
- Amikor az ember még a maga ura, hajlamos az önzőségre, és csak saját magára gondol. Az ikrek születése óta minden róluk szól csak. Ők az én életem. A világról való nézetem egyből megváltozott. Arra gondolok, milyen világot is szeretnék teremteni, amiben majd ők élnek. Hogyan tudnám jobbá tenni azt, illetve én hogyan tudnám jobban csinálni? Rájöttem, hogy napról napra jobbá kell válnom - személyiségileg és a munkámban is -, muszáj fejlődni és tanulni - magyarázta az énekesnő, aki reméli, hogy jó példát tud mutatni mind a két gyerekének.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szép Jennifer Lopez kamasz lánya, Emme.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- katie holmes
Összeöltözött Katie Holmes és kamasz lánya - Suri a kiköpött mása

- sztár
- drew barrymore