
Ő Jean-Paul Belmondo gyönyörű tinilánya - Stella igazi szőke szépség
Jean-Paul Belmondo legkisebb gyereke 2003-ban született meg.


Jean-Paul Belmondo négyszeres apuka. Első felesége, Elodie Constantin három gyermeket hozott a világra: Patricia 1958-ban, Florence 1960-ban, Paul pedig 1963-ban született meg. Sajnos legidősebb lánya 1994-ben egy tragikus lakástűzben vesztette életét, ezt a tragédiát a francia színészlegenda sosem tudta kiheverni. Talán a sztár maga sem gondolta volna, hogy később, hetvenévesen újra édesapává válik, és ez a kislány majd enyhíteni fog a fájdalmán, pedig így történt.
Friss fotón a 15 éves Stella
A színész második felesége, a korábbi balett-táncos, Nathalie Tardivel 2003 augusztusában hozta világra lányukat, Stellát, aki jelenleg a tinédzserek gondtalan éveit éli. A lány napról napra egyre csinosabb, igazi természetes szépség. Az alábbi fotó jobb oldalán édesapjával látható, akkor még csak 13 esztendős volt, a bal oldali felvételen azonban már 15 esztendős.

Bár Stella szülei már elváltak 2008-ban, mind a kettejükkel mutatkozik néha nyilvános eseményeken. A lány még csak tinédzser, ennek ellenére stílusán jól látszik, hogy egyre jobban kezd nőiesedni. A francia Marie Claire cikke alapján Stella legkedvesebb hobbija a lovaglás, édesapja szerint fiatal kora ellenére nagyon tehetséges ebben a sportágban.
A legtöbb tinédzserhez hasonlóan Stellának is van Instagram-oldala, több mint 15 ezer ember kíváncsi a posztjaira, ennek ellenére csak nagyon ritkán tölt fel magáról fotókat. Szinte mindegyik posztja alá rengeteg komment érkezik arról, hogy mennyire szép lány.
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
OLVASD EL EZT IS!