Jane Fondával lépett félre Donald Sutherland: a feleségét is elhagyta a színésznő miatt
Jane Fonda és Donald Sutherland elepedtek egymásért, a kapcsolatuk mégsem működött.
Jane Fonda csillaga az ’50-es évek óta ragyog, gyönyörű megjelenésével hamar utat tört magának a szórakoztatóiparban. Először modellként érvényesült, kétszer is szerepelhetett a Vogue címlapján. Majd azt is bebizonyította, hogy jóval több, mint egy csinos arc, színésznőként két Oscar-díjjal jutalmazták, valamint aktivistamunkásságával is sokakat lenyűgözött.
Donald Sutherlandet is teljesen levette a lábáról, aki nemcsak a feleségét hagyta el miatta, de évtizedekkel a szakításuk után is csak magasztalni tudja volt kedvesét.
Jane Fondáért hagyta el Donald Sutherland a feleségét
A két sztár útjai először 1960-ban keresztezték egymást. A színészet mellett ekkor mindketten különböző aktivistacsoportok élén tevékenykedtek. Támogatták az Afroamerikai polgárjogi mozgalmat, valamint tagjai voltak a Black Panther Party elnevezésű politikai szervezetnek, ami a színes bőrűek hátrányos megkülönböztetése ellen harcolt.
Bár többször is találkoztak a csoport eseményein, a szerelmük 11 esztendővel első találkozásuk után, közös filmjük forgatásán szökkent szárba. 1971-ben Alan J. Pakula rendező őket szemelte ki a Klute című thriller főszereplőinek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kanadai színész ekkor már nős férfi volt, 1966-ban vezette oltár elé második feleségét, Shirley Douglas bemondónőt. Ennek ellenére Fonda csáberejének nem tudott ellenállni. 2018-ban a Rolling Stone magazin interjújában elárulta, azonnal rábólintott kolléganője szemérmetlenül egyértelmű ajánlatára.
- Akkor már kiválasztottak a szerepre, de a forgatási munkákat még nem kezdtük el. Egy napon Jane egyértelművé tette, hogy mit akar tőlem. Egy elég provokatív kijelentéssel állt elő, azt mondta, szerinte haza kellene kísérnem őt. Én meg csak annyit mondtam, oké.
Sutherland a viszony kezdete után kisvártatva beadta a válókeresetet, majd megkezdte a közös életet a csodaszép hírességgel. Egy ideig úgy tűnt, hogy a sors is egymásnak szánta őket. A legnagyobb egyetértésben éltek, sőt még egy háborúellenes mozgalmat is elindítottak. A viharfelhők akkor kezdtek gyülekezni a fejük fölött, amikor közösen Japánba költöztek.
- Sülve-főve együtt voltunk egészen addig, amíg a kapcsolatunk Tokióban a darabjaira hullott. Összetört a szívem, úgy éreztem, mint akit kizsigereltek. Rettenetesen szomorú voltam. Addig működtünk egy párként, amíg össze nem bútoroztunk - mondta el Sutherland.
Annak ellenére, hogy végül nem egymás oldalán kötöttek ki, mindketten jó szájízzel gondolnak vissza az együtt töltött időkre. Jane Fonda 2005-ös memoárjában öntötte szavakba, hogy volt kedvese micsoda úriember volt vele, Donald Sutherland pedig a GQ magazinnak árulta el, ha egykori szerelmére gondol, sokszor ma is eláll a lélegzete.
Harrison Ford és Carrie Fisher viszonya
Harrison Ford nős férfiként kezdett viszonyt Carrie Fisherrel a Star Wars forgatásán. Évekig titkolták, hogy összegabalyodtak.
Harrison Ford 19 éves kolléganőjével lépett félre felesége háta mögött: hónapokon át tartott a viszonyuk
Negyven évig senki sem tudott arról, hogy Harrison Ford és Carrie Fisher 1976-ban összeszűrte a levet.
Elolvasom