Bohócként kezdte, de utálták a gyerekek a világhírű színészt: tojással dobálták meg fellépés közben

Hugh Jackman életének legkínosabb történetei akkor születtek meg, amikor bohócként dolgozott.

hugh-jackman-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

„Minden kezdet nehéz” - ezt az állítást sok hollywoodi sztár alá tudná támasztani. Néha még a legnagyobb csillagoknak is döcögősen indult be a szekér, ekkor kénytelenek voltak olyan munkákat elvállalni, amelyre később inkább pironkodva, mintsem büszkén emlékeznek vissza.

Hugh Jackmannek is volt ilyen időszaka, az ausztrál színész a nagy áttörését megelőzően bohócként kereste a kenyerét. Bár azt gondolhatnánk, hogy a színészet és a gyerekek szórakoztatása rokon szakmának is mondható, ez Jackman esetében aligha számított: míg színészként sikert sikerre halmoz a pályán, addig bohócnak csapnivaló volt.

Hugh Jackman bohócként nem aratott nagy sikert

A húszas évei alatt öltött színes parókát és piros orrot, hogy Coco, a bohóc néven járja a születésnapi zsúrokat. Ám azokon nem aratott nagy sikert, ugyanis a hagyományos bohócokkal ellentétben semmilyen bűvésztrükkre nem volt képes, és még lufiállatokat sem tudott hajtogatni.

- Én voltam Coco, a bohóc, de semmi kunsztot nem tudtam. Emlékszem, egyszer egy hatéves gyerek a szülinapi bulija közepén felállt, és azt üvöltötte: „Anya, ez a bohóc pocsék, nem is tud semmilyen varázstrükköt” - mesélte a színészJimmy Fallon műsorában.

hugh jackman young
Fotó: Peter Carrette Archive / Getty Images Hungary

Akkor döntötte el, hogy végleg búcsút int a munkának, amikor egy másik szülinapos gyermek nem csupán szavakkal fejezte ki nemtetszését.

- Egy nyolcéves kisfiú zsúrján voltam, na, az kemény volt. Ő már csúnyábban kiabált rám, azt mondta: „Anya, ez a bohóc sz*r”. Erre visszakiabáltam neki, hogy maradjon csendben. Kétségbeesésemben belenéztem a táskámba, ahol azok a tojások voltak, amikkel zsonglőrködni szoktam, ám a nagy izgalomban a legtöbbet összetörtem. Végül a gyerekek valahogy megszerezték, és elkezdtek dobálni vele. Bár nem kifejezetten így akartam, végül egész jól sikerült a műsorom, mindenki boldog volt. De akkor eldöntöttem, hogy ennyi volt - ezt már a Howard Stern Show-ban idézte fel.

Hugh Jackman és felesége

A hírességek világában számos olyan sztárpár van, akik több mint tíz éve fülig szerelmesek egymásba. Hugh Jackman és ritkán látott felesége, Deborra-Lee Furness sokak számára szolgálhat pozitív példaként, hiszen az ausztrál színész és kedvese idén ünnepelhetik szerelmük 26. évfordulóját.

Hugh Jackman már 26 éve bolondul idősebb feleségéért - Fotókon a legösszetartóbb sztárpárok

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük