Az álomgyár nyomtalanul eltűnt szupersztárjai

Hollywood hullócsillagai

Egyszer fent, egyszer lent - íme, három sztár, akinek nem sikerült visszatérnie a reflektorfénybe.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

15 perc hírnév mindenkinek jár, tartja a mondás, és érthető, ha a filmcsillagok ennél sokkal többet szeretnének, de az álomgyár világa nem ismer kegyelmet.

A 80-as évek legkedveltebb sztárjai régen és most

Nézegess képeket!

Elolvasom

Éppen ezért sokan vannak, akik meg sem szokhatták a hírnevet, mert pillanatok alatt a süllyesztőbe kerültek.

Brigitte Nielsen

A dús keblű szőkeség 1963-ban született Dániában. Húszas évei elején élete legjelentősebb szerepeit kapta meg a Vörös Szonja, a Cobra és a Rocky 4 című filmekben. A közös munka révén ráadásul lecsapott rá a feltörekvő ifjú titán, Sylvester Stallone, aki 1985-ben el is vette feleségül a bombázót.

Bár frigyük két évig sem tartott, örökre beírta a színésznő nevét a hollywoodi celebek nagykönyvébe. Rajongói joggal hihették azt, hogy ilyen üstökösszerű kezdéssel a határ csakis a csillagos ég lehet, de Brigitte ezt követően mégis zuhanórepülésbe kezdett. Egyik férjet követte a másik, majd jött a Big Brother, a másodrangú filmekről nem is beszélve. Érdekes fordulat, hogy megpróbálkozott az énekesi karrierrel is, de csak kevés sikerrel.


A fentiek tükrében talán nem véletlen, hogy Nielsen a közelmúltban egy német valóságshow-val hívta fel magára a figyelmet, ahol kamerák előtt szabták át a testét.

A 46 éves színésznőnek pedig azzal is sikerült sokkolnia a közvéleményt, hogy úgy döntött, elárverezteti a testéről leszívott négy liter zsírt. Hab a tortán, hogy Nielsen bigámiát is elkövetett. Negyedik házasságkötésekor ugyanis még a hármas számú férj neje volt. A válás után azonban ismét kimondta a boldogító igent negyedik férjének. A szétplasztikázott szőkeség tehát mindent elkövetett, hogy, ha színészi képességeiről nem, legalább botrányairól beszéljenek.

Jennifer Grey

Jennifer Grey neve hallatán minden bizonnyal a Dirty Dancing bájosan csúnyácska női főszereplője jut sokaknak eszébe, aki elcsavarta Patrick Swayze fejét. Pedig az 1960-ban New Yorkban született színésznő olyan más, emlékezetes alkotásokban is szerepet kapott, mint a Gengszterek klubja vagy a Meglógtam a Ferrarival.

Azon persze senki se csodálkozzon, ha mostanában nem igazán ismer rá a Dirty Dancing egykori főszereplőjére, hiszen Grey elbaltázott orr- és arcplasztikája következményeként akár új személyigazolványt is kaphatna.


Hibáját ő maga is beismerte, és élete legrosszabb döntésének nevezte azt, amikor elhatározta, hogy kés alá fekszik. Az eset saját bevallása szerint szörnyen megviselte, kétségbeesésében ugyanis még a nevét is meg akarta változtatni.A Golden Globe-jelölést hozó táncos-romantikus mozifilm sikere azonban hiábavalónak tűnt.

Grey ezt követően csak felemás színvonalú tévészerepeket kapott, és a magánélete is romokban hevert.  A színésznő végül az anyaságban találta meg a boldogságot: 2001 óta kiegyensúlyozott házasságban él Clark Gregg színész-rendezővel, akivel együtt nevelik Stella nevű lányukat.

Phoebe Cates

Feltehetően sokan emlékeznek az 1984-es Szörnyecskék és a Szűnj meg, Fred bájos hősnőjére, Phoebe Cates-re. A színésznő 1963-ban New Yorkban látta meg a napvilágot, a modellként befutott, sikervárományos színésznőt pedig számos magazin is a címlapjára tette.


A filmrendezők azonban korántsem voltak ilyen nagylelkűek a tinisztárral, aki a média figyelmét csak 1989-ben tudta újra felhívni magára, méghozzá akkor, amikor hozzáment Kevin Kline színészhez. A pár mellesleg azóta is boldog házasságban él, született egy kislányuk és egy kisfiuk is.

Cates 1990-ben eljátszotta a Szörnyecskék második részének női főszerepét, ami a producerek legnagyobb örömére az első részhez hasonlóan világszerte hatalmas siker lett. Ám a horrorkomédia kirobbanó sikere ellenére sem tudott visszakerülni a reflektorfénybe.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Habár ezt követően kapott még szerepet néhány kevésbé jelentős alkotásban, Cates egy 2001-es vígjátékot leszámítva meglepően régen, 1994-ben állt utoljára a kamerák elé. Talán nem véletlen, hogy a színészet helyett inkább a Blue Tree-re - vagyis Kék Fára - keresztelt Los Angeles-i boltjára, illetve gyermekeire koncentrál.

Ezt is szeretjük