
György herceg emiatt okoz fejfájást Vilmosnak és Katalinnak: vita alakult ki a palotában
Károly király koronázásán György herceg is szerepet kap az eddigi tervek szerint, pont ezen megy a vita.


Az már biztos, hogy György herceg, Charlotte hercegnő és Lajos herceg is részt vesz Károly király koronázásán, amit május 6-án, szombaton tartanak meg.
Az eddigi tervek szerint a trónörökösnek kiemelkedő szerepet szánnak majd a történelmi pillanatú ceremónián, pont ez az oka, hogy viták alakultak ki a palotában, írta meg a Daily Express.
György herceg szerepe Károly király koronázásán
Tom Quinn királyi szakértő nyilatkozott a lapnak, a férfi elmondta, Vilmos herceg és Katalin hercegné eléggé aggódik azon, milyen szerepet szánnak legidősebb fiuknak a koronázáson.

- Az ismerőseimtől hallottam, hogy némi vita folyik arról, hogy Györgynek szükséges-e hivatalosabb feladatot adni a koronázáson. Azt hallottam, Katalin és Vilmos azért aggódik, hogy ez nem lenne-e túl sok a kisfiúnak.
Wales hercege és hercegnéje mindig is arra törekedtek, hogy amennyire csak tőlük telik, minél normálisabb gyerekkort nyújtsanak csemetéiknek, ezért nem akarják hirtelen a mély vízbe dobni őket. Persze már mindhárman megjelentek szüleik oldalán több alkalommal nyilvános eseményeken, ennek ellenére nem akarnak átesni a ló túloldalára.
Egyelőre nem derült ki, hogy a koronázást szervezők pontosan milyen feladatot adnának a kis hercegnek, az is benne van a pakliban, hogy végül Károly király a fiának és a menyének ad igazat, így György testvéreihez hasonlóan a háttérben marad.
Katalint imádni való képpel köszöntötték anyák napja alkalmából
Te láttad már Katalint a gyerekekkel a fa tetején? Zseniális kép lett!
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
Cover- és ajánlóképek: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- harry herceg