Goldie Hawn és Kurt Russell közel 40 éve vannak együtt: ezért nem házasodtak össze
Goldie Hawn és Kurt Russell 1983 óta vannak együtt, ezért nem házasok.
Mielőtt Goldie Hawn és Kurt Russell egymásra találtak volna, mindketten más emberek házastársai voltak. A szép, szőke színésznő kétszer ment férjhez, Gus Trikonisszal 1969-től 1976-ig, két gyermeke, Kate és Oliver apjával, Bill Hudsonnel 1976-tól 1982-ig élt házastársi viszonyban.
Ezzel szemben Russell csak egyszer nősült, Season Hubley színésznőt 1979-ben vezette oltár elé, egy évvel később született meg fiuk, Boston, de abban az évben el is vált tőle, amikor összejött Hawnnal, a válásukat 1983-ban mondták ki.
Goldie Hawn és Kurt Russell ezért nem házasok
A két sztár a '60-as években ismerte meg egymást, The One and Only, Genuine, Original Family Band című musicalen dolgoztak együtt, de ekkor még nem alakult ki köztük szerelem. 1983-ban újra együtt forgattak, a Második műszak című moziban szerelmespárt alakítottak, ekkor viszont nagyon közel kerültek egymáshoz. Pont Valentin-napon jöttek össze, azóta is elválaszthatatlanok.
Hollywood egyik legkedveltebb sztárpárja lettek, közös gyermekük is született, a szintén színészként dolgozó Wyatt 1986-ban látta meg a napvilágot. Több évtizede elválaszthatatlanok, ettől függetlenül a sajtó munkatársai újra és újra megkérdezik tőlük, miért nem kötötték össze soha az életüket, Hawn 2015-ben a Loose Women című műsorban vallott erről, írta meg a Hello! magazin.
- Már rég elváltam volna, ha összekötöttük volna az életünket. A házasság egy érdekes pszichológiai dolog. Ha szükséged van rá, hogy ilyen módon kösd oda magad valakihez, akkor fontos, hogy házas légy. Ha független típus vagy, és van elég pénzed, hogy megéld a függetlenség érzését, és ezt szereted is, akkor ennek olyan lélektani hatása lesz, hogy nem vágysz a házasságra, mert ez megadja neked a döntések szabadságát így vagy úgy. Én úgy választottam, hogy maradok, Kurt szintén, tetszik nekünk a választás - magyarázta.
2020-ban a Todaynek nyilatkoztak ebben a témakörben. Akkor elmondták, nincs a terveik között, hogy valaha is kimondják a boldogító igent.
- A házasság egyikünknek sem működött. Nem mondom, hogy ez nem működne, de nem gondoltam soha, hogy tényleg össze kéne házasodnunk. Úgy értem, sok esetben miről szól a frigy, az üzletről - mondta a színésznő.
Russell hozzátette, ha a gyerekek azt akarták volna, hogy kössék össze az életüket, az ő kedvükért megtették volna ezt a lépést, ám ők sem akarták, hogy csak miattuk legyen esküvő.
Szerintük nem a papírokon múlik, hogy egy kapcsolat örökké tartson két ember között.
- Ez a kompatibilitásról és a kommunikációról szól. Mindkettőtöknek akarnia kell, hogy működjön. A szándék a kulcs. Az is fontos, hogy ne veszítsd el önmagad, miközben a másikkal vagy. Persze legyetek együtt, ahogy a két oszlop tartja a házat és a tetőt, de fontos, hogy különbözzetek, nem kell mindenben egyetérteni, meg kell tanulni kezelni azt is, ha nem értetek egyet. Minden választás kérdése - ezt már a színésznő a Porter magazinnak mondta.
Kate Hudson kislánya, Rani
Képes összeállításunkban megnézheted, Kate Hudson milyen imádni való fotókat posztolt az elmúlt időszakban kislányáról, Raniről.
Goldie Hawn unokája már kész kis hölgy: a 3 éves Rani mosolyától te is elolvadsz
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció