30 évesen mérgezett heroin végzett a sztárral

Véletlenül került hozzá

A kultikus zenészhez véletlenül került a halálos méreggel felöntött kábítószer, amit eredetileg nem is neki szántak.

Freddie Webster a jazz történetének egyik legnagyobb elveszett legendája. 1916-ban született Clevelandben.

 

Saját bandájával végigturnézta Ohiót, majd a harmincas évek végén New Yorkba költözött, ahol olyan karizmatikus zenészekkel dolgozott együtt, mint Benny Carter vagy Earl Hines.

A negyvenes években közreműködött a legendás Sarah Vaughan-nal is, akivel két változatban is rögzítették Webster Reverse the Charges című saját szerzeményét.

Webster leginkább azzal írta be magát a jazz történetébe, hogy óriási hatást gyakorolt a fiatal Miles Davis és Dizzy Gillespie trombitaművészetére, ám tragikusan fiatalon bekövetkezett halála véget vetett kibontakozó karrierjének.

Nem is neki szánták a mérgezett drogot

Webster ugyanis 1947. április 1-én, 30 éves korában hunyt el szívrohamban. A szomorú esetet Miles Davis is megírta Miles című önéletrajzi kötetében.

Az elmúlt évek zenészhalottai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Davis emlékei szerint Webster Sonny Stittől kapta a heroint, amit állítása szerint direkt hígított fel valami mérgező anyaggal egyik áldozata, akit azért rabolt ki Stitt, hogy drogot tudjon venni.

Természetesen sem Stitt, sem Webster nem volt tisztában ezzel, ám Webster pechjére Stitt helyett ő lőtte be magának a mérgező heroint. Halála mélyen megrázta a jazz világát, az a kevés felvétel pedig, ami fent maradt tőle, örökre őrzi egyedülálló tehetségének emlékét.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük