Ő Fernando Alonso új párja: a Forma-1 pilótája szépséges riporternőbe szeretett bele
Fernando Alonso megmutatta új párját az Instagramon.
Fernando Alonsóról és Andrea Schlagerről már egy ideje pletykálták, hogy egy párt alkotnak, ugyanis a közösségi médiában a Forma-1 világbajnok pilótája gyakran lájkolgatta a nő fotóit, de volt, hogy szépeket kommentelt a képei alá. A spanyol sztár végül egy közös fotójukkal erősítette meg, hogy tényleg együtt vannak.
Fernando Alonso párja
Az idén júliusban 41. születésnapját ünneplő Alonso 2006 és 2011 között Raquel del Rosario énekesnő férje volt, de végül kudarcba fulladt a házasságuk. Utána több gyönyörű nővel randizott, Linda Morselli modellel 2016-tól 2021-ig alkotott egy párt. A sportolót ismét eltalálta Ámor nyila, az osztrák ServusTV csatorna riporternője, Andrea Schlager csavarta el a fejét.
A nő 39 esztendős, rendszeresen készít anyagokat a Forma-1-ről a ServusTV számára, beszámol a legújabb fejleményekről, emellett interjúkat is készít a pilótákkal. Vélhetően Alonsóval is így ismerkedett meg.
Az autóversenyzőről és a riporternőről már március óta pletykálták, hogy valószínűleg összejöttek, ám kapcsolatukat csak idén májusban erősítették meg. Érdekesség, hogy a közös képük alá még Alonso volt felesége is kommentelt egy szívecskés emojit, így ő is örült, hogy exférje új szerelemre lelt.
Képes összeállításunkban megnézheted Fernando Alonso új párját.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- michael schumacher
- sztár













