Ferenc pápa ilyen helyes volt fiatalkorában: ritkán látott felvételeket mutatunk róla
Régi képeket mutatunk Ferenc pápáról.
Miután elhunyt II. János Pál pápa 2005-ben, XVI. Benedeket választották meg utódjául, azonban 2013 februárjában kiadott egy nyilatkozatot, amelyben bejelentette lemondását, így ismét keresni kellett egy új pápát.
2013 márciusában a Buenos Aires-i Jorge Mario Bergoglio, azaz Ferenc pápa lett a Vatikán és a katolikus egyház feje. A történelem során ő az első latin-amerikai, aki betöltheti ezt a posztot.
Ferenc pápa fiatalkori képei
Argentínában látta meg a napvilágot 1936. december 17-én, így idén már a 85. születésnapját ünnepelheti majd. Szülei őt és négy testvérét szerény körülmények között nevelték, már egész kicsi korukban megtanították nekik a figyelmet. A testvéreknek kötelező volt minden étkezés után elmosogatniuk maguk után, emellett az eléjük letett ételt sem pazarolhatták. Érdekesség, hogy már egész fiatalon megműtötték, egy légúti fertőzés után muszáj volt eltávolítani a tüdeje egy részét. Ez a felvétel még kisfiú korában készült róla, aranyosan festett itt.
Nagyon okos és szorgalmas volt, sokféle tantárgy érdekelte, például a filozófia, a pszichológia és a természettudományok. A kémia volt a legnagyobb kedvence, a Buenos Aires-i Egyetemen kémia szakos hallgató volt, a katolikus egyetemen pedig filozófiát hallgatott.
"Ahol nincs munka, ott nincs méltóság" - egyszer ez hangzott el a pápa szájából, ekkor nemcsak bort prédikált, hanem az élettapasztalataiból merített. Miközben vegyésztechnikusként tanult, különféle mellékállásokat vállalt el, hogy legyen elegendő pénze, például kidobó volt egy klubban, majd a diplomaszerzés után gondnokként és laboratóriumi technikusként dolgozott. Végül elhatározta, pap szeretne lenni, 21 évesen belépett a Villa Devotó-i szemináriumba, majd megkezdte a noviciátust a jezsuita rendben. A '60-as években tovább folytatta tanulmányait, majd a Buenos Aires-i Megváltó Gimnáziumban irodalmat és teológiát tanított.
Az örökfogadalmát végül 1973-ban tette le, a '70-es években a jezsuita rend argentin tartományfőnökeként szolgált, ebben az időszakban egy kellemetlen helyzetbe került, ugyanis az argentin katonai diktatúra idején két jezsuita papot, Jálics Ferencet és Orlando Yoriót is elrabolták. A pápát is megvádolták, hogy köze van az ügyhöz, 2005-ben még per is indult, de hamar ejtették a vádakat ellene.
1992 júniusában püspökké szentelték, 1998-ban pedig Buenos Aires érseke lett. 2001-ben II. János Pál pápa nevezte ki bíborossá. Amikor 2005-ben pápaválasztást tartottak, Ferenc is az esélyesek között volt, sőt XVI. Benedek után ő kapta a legtöbb szavazatot, de végül akkor nem rá esett a választás.
Sokan szimpatizálnak vele a szerénysége és egyszerűsége miatt, ráadásul a híveivel is nagyon nyitott és barátságos.
Kim Dzsongun és felesége
Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest Kim Dzsongun felesége.
Ő Kim Dzsongun ritkán látott felesége: Ri Szoldzsu népszerű énekesnő volt, mielőtt összeházasodtak
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!