Teréz anya így festett 18 évesen: ritkán látott fotókat mutatunk róla

Felismernéd Teréz anyát régi fotóin?

teréz anya cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kalkuttai Szent Teréz, ismertebb nevén Teréz anya számos példaértékű dolgot tett az életében. Legmeghatóbb tette az volt, amikor a '40-es években otthagyta a kolostort azért, hogy India szegénynegyedében éljen, és segítsen az elesett embereken.

Az '50-es években megalapította a Szeretet Misszionáriusai rendet, amelynek a szegények szolgálata a fő célja. Önzetlen tetteiért számos elismerésben részesült, 1979-ben Nobel-békedíjat kapott.

Így festett Teréz anya fiatalon

Amikor a '60-as években egyre többen ismerték meg a nevét, már 50 felett járt, így sokaknak nincs meg a fejükben a kép, hogyan is festett fiatal lány korában. Az alábbi felvételt 1928-ban, 18 évesen készítették róla, ekkor határozta el, hogy missziós nővér lesz Indiában. 

teréz anya régen
Fotó: Vittoriano Rastelli / Getty Images Hungary

Érdekesség, hogy fiatalon sokat őrlődött a jövőjét illetően, abban hitt, ha Isten megszólítja, csak akkor vonul apácának, végül eljött ez a pillanat az életében, és lemondott azokról a dolgokról, amelyek egy átlagos ember életében fontos szerepet játszanak, azért, hogy Istent és Jézust szolgálja. Miután csatlakozott a Loreto rendházhoz, amelynek a székhelye Dublinban van, elutazott Írországba, onnan pedig Indiába repült. Ezután sosem látta többé szeretett édesanyját és testvérét.

Az 1930-as években készült róla ez a fotó.
Az 1930-as években készült róla ez a fotó.
Fotó: Vittoriano Rastelli / Getty Images Hungary

Szerzetesi fogadalmát 1931-ben tette le, a Szent Mária szerzetesi iskola oktatója lett Kolkatában, hittant és földrajzot tanított, később őt választották meg az intézmény igazgatójának. A sorsfordító pillanat 1946-ban jött el az életében, lelkigyakorlatra utazott Darjeelingbe, a vonatútja során látta, mennyi sok szegény ember van, ekkor megvilágosodott, a kolostor kényelme helyett neki is a szegénynegyedben kell élnie azért, hogy az elesetteken segíthessen. 

Ferenc pápa fiatalkori fotója

Nézd, milyen helyes volt Ferenc pápa fiatal korában!

Felismered Ferenc pápát régi fotóin? Ilyen jóképű volt fiatalon

Ritkán látott felvételeket mutatunk Ferenc pápáról.

Elolvasom
Ezt is szeretjük