Emiatt nem láthattuk Erzsébet királynőt várandósan: a terhességeit is titkolnia kellett
Erzsébet királynő terhességeiről nem tudhatott a nyilvánosság.
Ma már elképzelhetetlennek tűnik, hogy a királyi család női tagjai ne jelentsék be a terhességüket, ám Erzsébet királynő idejében ez teljesen másképp volt.
Az uralkodónőnek titkolnia kellett a nyilvánosság elől mind a négy terhességét, így babapocakos fotók sem készültek róla, írta meg a Daily Express.
Erzsébet királynőnek titkolnia kellett a terhességeit
A királynő fiatalkori éveiben még tabunak számított a terhesség, így amikor mind a négy alkalommal állapotos volt, egyszerűen nem kürtölhette világgá az örömét. A palota még egy közleményt sem adott ki terhességeiről. Amikor III. Károly királyt 1948 novemberében a világra hozta, hónapokkal előtte a palota csak ezt a szöveget tette közzé: "Ő királyi felsége, Erzsébet hercegnő június vége után nem vállal nyilvános kötelezettségeket."

Diana hercegnő idejében vált népszerűvé, hogy miután megszülte Vilmost és Harryt, a kórház előtt készültek el az első babafotók. Nos, ez elképzelhetetlen lett volna Erzsébet idejében. Károllyal az első hivatalos fotói a keresztelő után készültek el, 1948 decemberében.
Anna hercegnőnél, András hercegnél és Eduárd hercegnél is hasonló módon járt el a palota, csak azt közölték, hogy pár hónapig Erzsébet királynő nem végez nyilvános királyi feladatokat. Diana esetében azonban mind a két alkalommal bejelentették már, hogy gyermeket vár.
Erzsébet királynő élete
Képes összeállításunkkal Erzsébet királynőre emlékezünk.
Erzsébet királynő csodaszép volt 17 évesen: ritkán látott fotókon az élete
Nézegess képeket!
Elolvasom
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
















