Erzsébet királynőről újabb aggasztó hír érkezett: állapota miatt Károly hercegre bízta ezt a feladatát
Erzsébet királynő egészségi állapota sokat romlott az elmúlt egy év alatt.
A 96 esztendős Erzsébet királynő 59 év után először nem vesz részt a brit parlament új ülésszakának megnyitóján a mai napon, ezt a palota egy közleményben jelentette be a tegnap esti órákban.
A beszédét a trónörökös fia, Károly herceg olvassa fel, ott lesz mellette Vilmos herceg is, aki eddig még sosem vett részt ezen az eseményen, derült ki a Daily Mail riportjából.
Erzsébet királynő egészségi állapota miatt bízott egy fontos feladatot fiára
A királynő orvosai tanácsára hozta meg a drasztikus döntést, sajnos egyre többször vannak mozgási problémái. 2021 októberében például bottal ment el a westminsteri apátság egy eseményére, 2022 februárjában pedig ő maga vallotta be egy hivatalos találkozó során a látogatóinak, hogy már nem tud járni, eközben a bal lábára mutatott, így vélhetően az a végtagja okozza számára a nagyobb problémákat.

Erzsébet királynő hétfő reggel még reménykedett, hogy a mai feladatát tudja teljesíteni, ám az orvosai lebeszélték erről, mert az a kevés séta is megviselte volna, így Károly herceg olvassa fel a királyi beszédet. Az uralkodónő a windsori kastélyban nézi végig a tévében is vetített ceremóniát.
Az eseményt élete során két alkalommal hagyta ki, 1959-ben azért, mert András herceggel volt várandós, 1963-ban pedig amiatt, mert akkor Edward herceggel volt terhes. Mindkét esetben a főkancellár olvasta fel akkor a beszédét.

A mobilitási problémái azután kezdődtek, hogy elveszítette férjét, Fülöp herceget. Több hivatalos eseményt le kellett mondania, idén például a nyári királyi partikon sem vesz részt.
Charlotte hercegnő már ilyen nagy lány
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szép képeket készített Katalin hercegné Charlotte hercegnőről.
Charlotte hercegnő így ölelte át a kutyusukat: Katalin hercegné készítette az imádni való fotót
Nézegess képeket!
Elolvasom
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció















