Emma Thompson lányától eláll a lélegzeted: Gaia gyönyörű színésznő lett
A húszéves Gaia a sztárságra született, már kislány kora óta otthonosan mozog a vörös szőnyegen.

Általában sztárszülők gyermekeinél két életút figyelhető meg: vagy hátat fordítanak a reflektorfénynek, és valamilyen teljesen civil szakmában helyezkednek el, vagy híres felmenőik nyomdokaiba lépve ők is meghódítják a szórakoztatóipart.
Emma Thompson lánya, Gaia az utóbbit választotta, édesanyja és édesapja után ő is a színészetben képzeli el a jövőjét.
Emma Thompson és gyönyörű lánya
Már kislány korától kezdve otthonosan mozog a vörös szőnyegen, hiszen megannyiszor kísérte el a színésznőt és férjét egy-egy nyilvános eseményre vagy mozipremierre.

Míg mások 13 évesen maximum a pizsamapartikon barátnőikkel játszották el, hogy híres sztárok, akiknek minden lépését lesifotósok figyelik, ő már tini korában a kamerák kereszttüzében élt. Azonban egy cseppet sem zavarta a sok figyelem, mikor 2013-ban tiszteletét tette a Banks úr megmentése című film bemutatóján, olyan természetesen mozgott a kamerák előtt, mintha csak erre született volna.

Minden esélye megvan rá, hogy megvesse a lábát a show-bizniszben, hiszen nemcsak külső adottságaival termett a mozivászonra, de remek géneket is örökölt. Míg anyja korunk egyik legünnepeltebb színésznője, addig apja, Greg Wise pályafutása is figyelemre méltó, olyan filmekben láthattad, mint az Értelem és érzelem, de a Netflix sorozatában, a Koronában is feltűnt egy évad erejéig.

Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.

Promóció
A 23 éves szépség 2008-ban tapasztalhatta meg először, milyen egy forgatás, mikor Thompson úgy döntött, bevonja őt A szerelem második látásra című filmjébe egy kis szerep erejéig, végül 2015-ben ismét együtt dolgoztak A Walk in The Woodsban. Ezután kis szünetet tartott a filmezésben, a tanulmányaira koncentrált, valamint hagyott időt magának, hogy eldöntse, tényleg ez a neki való szakma.
Végül arra jutott, hogy megpróbálja meghódítani Hollywoodot, készülőfélben lévő produkciójával bizonyíthat, hiszen a LondonBoys című drámában már híres anyja nélkül szerepel.
Emma Thompson válása
Emma Thompson válása után sokáig úgy érezte, hogy nem szerethető ember.
Emma Thompsont ezzel a színésznővel csalta meg a férje: válás lett a vége
Emma Thompson válása után sokáig úgy érezte, hogy nem szerethető ember.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!

- sztár
- monica bellucci