Elvis emiatt nem akart ágyba bújni Priscillával: Lisa Marie születése után megváltozott a házasságuk
Elvis és Priscilla Presley házasságára komoly hatással volt Lisa Marie születése.
Priscilla Ann Wagner csupán 14 éves volt, amikor megismerkedett Németországban Elvis Presley-vel. A zenésszel hamar egymásba szerettek, de a színésznő életrajzi könyvében leírta, 1967-es esküvőjük után feküdtek le először egymással. A rock and roll királyának neje akkor már 21 esztendős volt.
Kilenc hónapra rá megszületett egy szem lányuk, Lisa Marie, aki idén januárban, 54 évesen örökre lehunyta a szemeit. A gyermek születése az ő házasságukban is okozott változást, méghozzá nem is akármilyent, írta meg a Daily Mirror a Dallas sztárjának memoárjából.
Elvis Presley és Priscilla házassága
Az Elvis és Én című kiadványból kiderült, hogy miután Lisa Marie 1968-ban megszületett, az énekes teljesen más szemmel nézett a feleségére, ami negatív hatással volt a házaséletükre.
- Mielőtt még összekötöttük volna az életünket, már akkor említette nekem, hogy képtelen lenne egy olyan nővel szeretkezni, akinek már van gyereke.
Presley egyre kevésbé tudott Priscillára nőként tekinteni, ami nyilvánvalóan lerombolta az önbizalmát.
- Nőként elkezdtem kételkedni a saját szexualitásomban. A fizikai és érzelmi szükségleteim kielégítetlenekké váltak - fogalmazta Priscilla.
Elvis régi barátja és bizalmasa, Sonny West is alátámasztotta a feleség szavait. Bevallotta, hogy más nőkkel bújt ágyba, ha a szexuális örömöknek akart élni.
- Nem volt számára egyszerű, hogy hűséges férj maradjon. Elvis elsősorban egy anyaként tekintett Priscillára, csak másodsorban látta őt feleségként, bonyolult volt számára, hogy szeretkezzen vele.
A barát szerint Presley bizarr viselkedése mögött a gyerekkora és édesanyja állt.
- Gladys annyira sok szeretetet és figyelmet adott neki, hogy ezáltal minden édesanyát egy piedesztálra helyezett. Annak ötlete, hogy egy anyával szexeljen, szóba sem jöhetett.
Végül hét év után el is váltak egymástól.
Lisa Marie Presley ikerlányai
Képes összeállításunkban megnézheted Lisa Marie Presley ikerlányait.
Ők Lisa Marie Presley ikerlányai: a 14 éves Harper és Finley szép tinik lettek
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images