Elvis Presley így nézne ki, ha még élne - Mosolyával ma is mindenkit lenyűgözne

A zenészlegenda idén töltötte volna be a 83. életévét.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Elvis Presley 1935-ben látta meg a napvilágot az amerikai Memphis-ben, ám ekkor valószínűleg még senki nem sejtette, hogy a barna hajú kisfiúból néhány évtized múlva igazi világsztár válik. Első gitárját 11 éves korában kapta, melyen saját magától tanult meg játszani, inspirációt pedig a rádióban hallott dalokból merített.

19 éves korában kötötte meg az első szerződését a Sun Records-szal, de az igazi siker 21 évesen érte, ekkor jelent meg ma is örökzöldnek számító, Heartbreak Hotel című lemeze. A katonai szolgálat miatt egy időre felhagyott a zenéléssel, majd leszerelése után színészként próbált boldogulni - kevés sikerrel. Ezért 1968-ban újra visszatért a zenéhez, és innentől kezdve szinte megállíthatatlannak bizonyult.

A rock and roll királyát senkinek nem sikerült letaszítania a trónjáról, egészen 1974-ig ostromolta a slágerlistákat. Karrierje akkor kezdett csak hanyatlani, amikor egészségügyi állapota rosszra fordult gyógyszerfüggőségének köszönhetően. Halálát is vélhetően ez okozta, akkori barátnője, Ginger Alden eszméletlenül talált rá a fürdőszobájukban, és hiába szállították kórházba, többszöri újraélesztés után sem sikerült megmenteni az életét.

Elvis 1977-ben bekövetkezett halála óta sokakban felmerült, vajon miként öregedett volna meg a sztár. Egy fotórestaurálással és -manipulációval foglalkozó cég pedig úgy döntött, hogy választ ad erre, és elkészítette idősebb, 83 éves kiadását.

A zenész ezen sokkal ráncosabb és a haja is őszesbe fordult, viszont huncut szemei és mosolya alapján kétségtelen, hogy, ha élne, ennyi idősen is szívtipró lenne.

Ha kíváncsi vagy, hogy nézett ki Elvis fiatalon, ne hagyd ki következő összeállításunkat sem!

Ilyen volt a valódi Elvis Presley - Ezeket a fotókat még sohasem láthattad a Királyról

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük