Dwayne Johnson felesége barna bombázó - Lauren 2 kislányt szült neki
Még mindig dúl a szerelem, Dwayne Johnson és felesége 12 éve szeretik egymást.
![Dwayne Johnson felesége](https://kep.index.hu/1/0/3037/30377/303772/30377235_2332157_f6bdb015ded97b8f3c82a67f86f6d674_wm.jpg)
Dwayne Johnson, becenevén a Szikla, Hollywood legünnepeltebb akciósztárja, izmos testéért bolondulnak a nők, de az ő szíve már jó ideje foglalt. 2007 óta van együtt feleségével, a gyönyörű Lauren Hashiannel, akit idén augusztusban, 12 év után vett feleségül. Két közös kislányt nevelnek, az idősebb, Jasmine 2015 decemberében látta meg a napvilágot, húga, Tia pedig 2018 áprilisában született.
A ketrecharcosból lett színészt senkinek sem kell bemutatni, feleségéről azonban csak keveset tudunk. A két szülés után is hibátlan alakkal rendelkező Lauren zenész családba született, és ő maga is imádott énekelni. Életének egyik fordulópontja 2006-ban következett be, amikor egy forgatáson belebotlott az akkor még házas Dwayne Johnsonba. A szerelem azonnal fellobbant kettejük közt, egy évvel később pedig már egy párt alkottak. A színész mindig büszkén feszít csoda szép felesége mellett, tisztán látszik, hogy 12 év után is rajong érte.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű nő Dwayne Johnson felesége.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574553/57455361_fb53edddbca0eb74580323c65674bc98_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció