Donald Trump így űzött gúnyt Joe Bidenből: kiakadt, mi történt a királynő temetésén az elnökkel
Donald Trump kiakadt azon, hogy Joe Biden milyen hátul ült Erzsébet királynő temetésén.
Tegnap tartották meg Erzsébet királynő temetését, amelyre számos politikus és világvezető kapott meghívást. Az Amerikai Egyesült Államok elnökeként természetesen Joe Biden is meghívást kapott, a first lady, Jill Biden úgyszintén.
Bár a házaspár autója dugóba került, végül időben odaértek a Westminster-apátságban tartott ceremóniára.
Donald Trump reakciója Joe Bidenre, aki részt vehetett Erzsébet királynő temetésén
Bidenéket nem az első sorok valamelyikére ültették, a 14. sorban foglaltak helyet, amit Donald Trump is kiszúrt, azonnal reagált is erre, írta meg a Daily Mail.
Bár az egykori amerikai elnököt kitiltották a Twitterről, ahol egykor rendszeresen megosztotta gondolatait, a Truth Social közösségi oldalon elérhető a profilja, így ott írja le cenzúrázatlanul, amit gondol. Bidenék esetében sem finomkodott.
- Ez történt Amerikával mindössze két rövid év alatt. Nincs tisztelet! Azonban ez jó alkalom az elnökünk számára, hogy megismerje egyes harmadik világbeli országok vezetőit. Ha én lennék most az elnök, nem ültettek volna engem olyan hátra, és az országunk sokkal másabb lenne, mint most! - fogalmazta.
Trump hozzátette, mint ahogy az ingatlanpiacban, így a politikában és az életben is az elhelyezkedés számít igazán.
Bidenék előtt Lengyelország vezetője, Andrzej Duda és felesége, Agata foglaltak helyet. Mögöttük Petr Fiala cseh miniszterelnök ült. A first lady mellett Svájc elnöke, Ignazio Cassis volt. A protokollszabályok szerint a Nemzetközösség vezetői előnyben részesülnek a világ többi részének vezetőivel szemben, pont ezért Biden kilenc sorral hátrébb ült a kanadai elnöknél, Justin Trudeau-nál.
Donald Trump Erzsébetet több alkalommal méltatta az elmúlt napokban, még a Daily Mailnek is írt egy külön véleménycikket, amelyben megfogalmazta, élete egyik legkülönlegesebb megtiszteltetése volt, hogy Őfelségével időt tölthetett. Már gyerekkora óta tisztelte őt, hiszen skót származású édesanyja is rajongott a királynőért.
Előkelőségek és politikusok Erzsébet királynő temetésén
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen előkelőségek és politikusok vettek részt Erzsébet királynő temetésén.
A szökött dubaji hercegnő is ott volt Erzsébet királynő temetésén: Haya évek óta nem mutatkozott nyilvánosan
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció