Dolph Lundgrent 38 évvel fiatalabb menyasszonyával kapták lencsevégre: szőke fitneszedzőt szeret az akciósztár
Dolph Lundgren június 16-án kérte meg a gyönyörű Emma kezét.
Ha fel kell sorolnunk a ’80-as és ’90-es évek legnagyobb akciósztárjait, akkor Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger mellett rögtön eszünkbe jut a svéd bokszoló, Dolph Lundgren. A Rocky IV sikere után meghódította a szórakoztatóipart, több mint negyven filmben szerepelt.
Nem csak a rendezők szerették, a hölgyek körében is hamar népszerű lett: szőke hajával, igéző, kék szemével és hihetetlen fizikumával minden női szívet elrabolt. 62 évesen sem kopott a csábereje, most is ugyanúgy ostromolják.
Dolph Lundgren és menyasszonya
Ám rajongóinak csalódniuk kell, ugyanis a szíve 2019 óta foglalt, ekkor ismerte meg jelenlegi kedvesét, a 38 évvel fiatalabb Emmát. A szépséges, szőke fitneszedző azonnal levette a lábáról. Nem is várt sokáig arra, hogy magasabb szintre emelje kapcsolatukat, egy évvel megismerkedésük után gyűrűt húzott a 24 éves lány ujjára.
Az eljegyzésre a filmcsillag hazájában, Svédországban került sor, a jeles alkalomból fotót is posztolt az Instagramra, újdonsült menyasszonya mosolyogva villantotta meg az eljegyzési gyűrűt, míg a 64 éves színész büszkén pózolt szépséges arája oldalán.
A szerelmeseket legutóbb Beverly Hills-ben kapta lencsevégre egy szemfüles lesifotós, ahol egy romantikus ebédet költöttek el. Az olasz fogások felett szikrázott a levegő, a pár le sem tagadhatná, mennyire odavan egymásért.
Dolph Lundgren lánya
Dolph Lundgren 1994-ben vette feleségül Anette Qviberg stylistot, az esküvő után jöttek a gyerekek is, Ida 1996 áprilisában, Greta 2002 januárjában született meg. A házasságuk 2011-ben véget ért, ám lányaik örök kapocs maradnak köztük.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- david hasselhoff