Diana és Károly házassága emiatt romlott meg valójában: a megcsalás csak az utolsó csepp volt a pohárban
Diana egykori titkára szerint nem a viszony mérgezte meg végleg a kapcsolatot.
Kevés olyan híres ember élt a földön, akiért az emberek annyira egyöntetűen rajongtak, mint Diana hercegnőért. Az előkelőség sok mindennel kivívta azt, hogy ennyien csodálták: gyermekei iránt tanúsított odaadása, kedvessége és párját ritkító kisugárzása lehengerelte a világot.
Amennyi szeretetet kapott a rajongóitól, annyi boldogtalanságban volt része a házasságában. Bár szerelme Károly herceggel tündérmeseként indult, drámai véget ért.
Diana és Károly válásának valódi oka
Kapcsolatuk már a kezdetekkor gyenge lábakon állt. A trónörökös sosem tudta elfelejteni első szerelmét, Camilla Parker-Bowlest, akivel 1970-ben egy lovaspóló-mérkőzésen ismerkedett meg. Nem önszántából hagyta el a nőt, sőt kész lett volna rá, hogy hivatalosan bemutassa a királyi családnak, azonban a família hallani sem akart erről, szerintük nem ő volt a megfelelő házastárs egy leendő király számára.
1972-ben szakadtak el egymástól, amikor Wales hercegét katonai szolgálata során a tengerentúlra vezényelték. Ezután mindketten megházasodtak, Kamilla hozzáment Andrew Parker Bowles őrnagyhoz, Károly pedig az évszázad esküvőjeként emlegetett ceremónia keretein belül vezette oltár elé Diana Spencert a Szent Pál-székesegyházban 1981-ben.
Annak ellenére, hogy mindketten másoknak fogadtak örök hűséget, hitveseik háta mögött találkozgattak. A viszonyról maga Lady D rántotta le a leplet a BBC botrányos interjújában 1995-ben, amikor elárulta, mindig is hárman voltak a kapcsolatban. A hercegi pár ekkor már bejelentette a nyilvánosságnak, hogy megromlott a viszonyuk, és külön is költöztek egymástól. Válásukat végül 1996 augusztusában mondta ki a bíróság.
Bár jogosan úgy hihettük, a hűtlenség elég indok volt arra, hogy a szakítás mellett döntsenek, a hercegnő egykori titkára szerint ez mindössze az utolsó csepp volt a pohárban. Patrick Jephson úgy véli, egy sokkal súlyosabb probléma húzódott a háttérben, Károly borzasztóan féltékeny volt Diana népszerűségére.
- A herceg és Ms. Parker-Bowles sokáig eltitkolt viszonya minden bizonnyal csak a végső lökést adta meg, hogy beadják a válókeresetet. Károly keserűsége máshol gyökeredzett, azért kereste egy másik nő oldalán a boldogságot, mert képtelen volt elfogadni felesége hihetetlen népszerűségét. Ha túl tudott volna lépni az egóján, és örült volna Diana sikereinek, úgy gondolom, a házasságukat is meg lehetett volna menteni. Ám ennek nem így kellett lennie - mesélte a férfi a P World interjújában.
Korábban Diana is utalt arra, hogy férje nem örült annak, hogy ennyire a figyelem középpontjában volt. Ugyan nem említette Károly nevét, de azok után, amit egykori beosztottja mondott, nem kérdés, kire gondolhatott.
- A hatalmas médiafelhajtás sok féltékenységgel járt együtt, ami rengeteg furcsa és komplikált helyzethez vezetett - fogalmazott a már említett híres Panorama-interjúban.
Diana ezzel a ruhával vágott vissza Károlynak
Diana bosszúruhájaként vonult be a történelembe az a fekete mini, amelyet 1994. június 29-én a Vanity Fair magazin által rendezett Serpentine Galéria partiján viselt. Állítólag a kihívó szabás egyfajta visszavágás volt férjének.
Diana ezzel a dögös ruhával vágott vissza Károlynak: a kihívó darab nem felelt meg az elvárásoknak
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- diana hercegnő