40 évvel ezelőtt volt Diana és Károly esküvője: a herceg csak a testvére unszolására csókolta meg a hercegnőt
Diana hercegnő és Károly herceg esküvőjét 1981. július 29-én tartották meg.
1981. július 29-én örökre megváltozott Lady Diana Spencer élete, ugyanis akkor kötötte össze az életét Károly herceggel. Eljegyzésüket 1981 februárjában jelentették be a nyilvánosság előtt, ekkor exkluzív interjút is adtak. Hatalmas figyelem övezte az esküvőjüket, ami nem csoda, hiszen mégis Anglia leendő uralkodójának lakodalmáról volt szó. Bár a történetük sajnos nem ért véget szépen, 1992-ben jelentették be, hogy elválnak, azonban az esküvőjük napja tündérmesébe illően festett azok számára, akik a tévéből vagy a helyszínen követték az eseményeket.
Diana hercegnő és Károly herceg esküvője
A Szent Pál-székesegyházban megrendezett ceremónia az évtized egyik legfontosabb eseményének számított a '80-as években. Diana már hajnali öt órakor felkelt, hogy rendben elkészüljön az eseményre, a vendégek a templomban 10 órától foglalhatták el a helyüket. Végül Diana 11 órára érkezett meg a helyszínre, majd kezdetét vette a szertartás. 12 óra 20 perckor hagyták el a friss házasok az egyházat, majd a Buckingham-palotába lovashintóval vitték őket. Már hagyománynak számít, hogy a palota erkélyéről integessen az ifjú pár és családja a népnek, Károly és Diana is így tett természetesen.
Miközben kinn álltak, András herceg odaszólt Károlynak, csókolja meg Dianát, erre a trónörökösnek ez volt a reakciója:
- Nem megyek bele ilyen bohóckodásba!
Végül a testvére unszolása mégis hatott rá, de előtte megkérdezte Dianát, milyennek tartja az ötletet, a hercegnő csak ennyit mondott:
- Miért is ne?
Végül elcsattant a hitvesi csók a nagyközönség előtt. Képes összeállításunkban megnézheted, milyen felvételek készültek Károlyról és Dianáról az esküvőjük napján.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- menyasszonyi ruha