Demi Moore megtörte a csöndet Bruce Willisről: a gyógyíthatatlan beteg színész már nem az, aki volt régen
Demi Moore is nyilatkozott Bruce Willis állapotáról.
Demi Moore is megszólalt Bruce Willis állapotáról, szomorú, amit elmondott az exférjéről.
Demi Moore Bruce Willis állapotáról
Emma Heming Willis még a múlt héten vallotta be, hogy külön él a férjétől, ugyanis Willis nem akarta, hogy a kislányaik, Evelyn és Mabell egy olyan környezetben nőjenek fel, ahol a színészt is ápolják 0-24 órában. Ezen a héten Demi Moore vallott volt férjéről, akivel három lányt nevelt fel, Rummert, Scoutot és Tallulaht. Moore és a felnőtt lányaik is rendszeresen látogatják Willist. Igazi összetartó család.
Mint kiderült, a frontotemporális demenciával küzdő Bruce Willis már nem az az ember, aki régen volt.
- Nehéz. Nehéz látni, hogy valaki, aki olyan élénk, erős és céltudatos volt, átalakuljon egy másik énjévé. De tudod, szerintem nagyon fontos, hogy elfogadjuk őket olyannak, amilyenek, én mindig ezt mondom. Ne várjuk el tőlük, hogy olyanok legyenek, amilyenek voltak, vagy amilyeneknek szeretnénk őket látni, és ha ezt megteszed, akkor rájössz, hogy van bennük valami hihetetlenül kedves, valami lágy, gyengéd és szeretetteljes. És talán bizonyos értelemben ez játékosabb és gyermeki, mert sokkal több gondoskodásra van szükségük - magyarázta a színésznő Oprah Winfrey podcastjában.
Számára most az a legfontosabb, hogy ott legyen és jelen legyen volt férje életében. Nem gondol se a múltra, se a jövőre. Csak a jelennek él.
- Ha azt vetíted előre, hogy hová fog vezetni mindez, az csak szorongást kelt. Ha azt játszod le, hogy hol voltál és mit vesztettél el, az csak szorongást és bánatot kelt. Ha a jelenben maradsz, annyi minden van, és még mindig annyi minden van belőle ott - fogalmazta, hozzátéve, lehet, hogy már verbálisan a színész nem tudja magát kifejezni, ennek ellenére gyönyörű látni, hogy mennyi örömet tud okozni a családnak még így is.
Bruce Willis és Demi Moore volt Hollywood egyik álompárja: ezért ment tönkre a házasságuk 11 év után
Bruce Willis és Demi Moore 1998-ban jelentették be, hogy válnak.
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Cover: Getty Images
















