Demi Moore szomorú dolgot fedett fel - Megszállottsága majdnem az életébe került
Kislányát is veszélybe sodorta azzal, hogy nem vigyázott az egészségére.
Demi Moore életrajzi könyvében lerántotta a leplet szomorú múltjáról, évekig étkezési zavartól szenvedett.
2019 szeptemberében jelent meg az Inside Out című memoárja, melyben minden részletet feltárt arról, hogy voltak idők, amikor egyáltalán nem ápolt jó viszonyt önmagával. Megszállottan edzett, és alig evett valamit.
Demi Moore önkínzó élete
A színésznő leírta, hogy problémái 1992-ben kezdődtek, amikor elkezdett készülni az Egy becsületbeli ügy című film női főszerepére. Az akkor 28 éves színésznő a forgatás előtt adott életet második gyermekének, Scoutnak, és mindenáron meg akart szabadulni a várandóssága alatt felszedett pluszkilóktól.
- Úgy éreztem, egyszerűen képtelen vagyok abbahagyni az edzést. Az volt a munkám, hogy beleférjek abba a szűk egyenruhába, amit tudtam, hogy két hónapon belül viselni fogok. Akkor kezdődött az egész megszállottságom, mikor arra a filmre edzettem, ez felemésztette az elkövetkezendő öt évemet - írta.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Végül annyira túlzásba vitte az testmozgást, hogy már az anyateje is elapadt, ami ahhoz vezetett, hogy újszülött kislánya nem fejlődött a kellő ütemben, de még ez sem ijesztette meg, tovább folytatta az önpusztító életmódot.
Csak úgy jöttek a jobbnál jobb szerepajánlatok a színésznőnek, de ő másra sem tudott gondolni, csak arra, hogy a legjobb formájában legyen.
- Semmi más nem volt a fejemben, csak a testem. Megdupláztam a már így is a határaimat feszegető mozgásmennyiséget, és teljesen kiiktattam a szénhidrátot az életemből.
- Amikor a Sztriptízt forgattam, csak reggelit ettem, kimértem magamnak fél bögre zabkását, amit vízzel kevertem össze. A nap hátralévő részében pedig mindössze néhány zöldségen tengődtem. Az étkezési zavarok nagyon durvák tudnak lenni, épp ezért komolyan kell venni őket.
Demi Moore meztelen címlapja
A People magazin által a világ egyik legszebb nőjének kinyilvánított Demi Moore-t 57 éves kora ellenére még mindig az egyik legdögösebb színésznőként tartják számon, aki a nála jóval fiatalabb sztárüdvöskékkel is felveszi a versenyt.
Meztelenül pózol a címlapon az 56 éves Demi Moore - A teste olyan, mint egy huszonévesé
A Harper's Bazaar címlapján vetkőzött le.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- renée zellweger
Szomorú, hogy Renée Zellweger miért nem állt kamerák elé évekig - Bevallotta az okát
- sztár
- demi moore