Daniel Craig és felesége friss fotója: 16 év barátság után szeretett bele Rachel Weiszbe

Daniel Craig és felesége, Rachel Weisz csak ritka alkalmakkor jelennek meg együtt nyilvánosan.

Daniel Craig felesége
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Daniel Craig és Rachel Weisz a londoni filmfesztiválon jelentek meg, hogy részt vegyenek a Tőrbe ejtve második részének premierjén, majd a mozi afterpartiján is részt vettek. A házaspárra nem jellemző, hogy nyilvános eseményeken jelennének meg együtt. Utoljára 2018-ban láthattuk a párosukat.

Daniel Craig felesége

A két sztár esetében nem beszélhetünk olyan szerelemről, amely már első látásra kialakult volna, ezt Weisz is megerősítette 2012-ben a Marie Claire-nek adott interjújában.

- Nem igazán így indult a mi kapcsolatunk, évek óta barátok voltunk - fogalmazta.

A '90-es években a National Theatre Studióban ismerkedtek meg egymással, a Les Grandes Horizontales darabban játszottak együtt. Ekkor barátkoztak össze. Mindketten más emberekbe szerettek bele, Craig hét éven keresztül Heike Makatch, az Igazából szerelem című filmből ismert színésznő párja volt. 2004-ben összejött Satsuki Mitchell producerrel, de 2010-ben szakítottak, pedig már a lánykérés is megtörtént.

Rachel Weisz  Darren Aronofsky filmrendező párja volt 2001-től 2010 szeptemberéig. Még egy gyerekük is született 2006-ban, aki a Henry nevet kapta. 2010 decemberében szeretett bele kollégájába, akivel akkor pont az Álmok otthona című filmjüket forgatta. Nem vártak sokat az esküvővel, 2011 júniusában kiderült, hogy összeházasodtak New Yorkban, mindössze négy vendég volt jelen a ceremónián. A színésznő büszkén viseli a jegygyűrűjét, ezt viszont ő maga sem gondolta volna, hogy ez a mondat valaha is elhagyja a száját, ugyanis sosem akart férjhez menni.

- A házasság nem szerepelt az ambícióim között. Pont ellenkezőleg, sosem tudtam kapcsolódni azokhoz a romantikus vígjátékokhoz, amelyek azt sugallják, hogy a házasság a lényeg. Aztán egyszer csak ez velem is megtörtént, egy boldog és érettebb pillanatomban - mondta az Evening Standardnak.

A párnak 2018-ban született meg lánya, akinek a nevét a mai napig nem árulták el. 

Képes összeállításunkban megnézheted Daniel Craig és Rachel Weisz közös fotóit.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük