Fotók! Így néznek ki most a Dallas legcsábosabb bombázói
A Dallas-pasik fejét időről időre szexis nők csavarták el. Nézzük, kik voltak közülük a legdögösebbek.
Ahogy azt a hosszú sorozatoknál megszokhatták a nézők, a jól ismert alakok mellé időről időre a Dallas is behozott mellékszereplőket, hogy ne váljon túlságosan egyhangúvá és unalmassá a történet.
Ráadásul egy-egy csinos pofika vagy dögös démon még azokat a pasikat is a képernyő elé szegezte, akik általában nem a sorozatbámulós fajtából kerültek ki. Most ezen hölgyek közül választottunk ki négyet. Ami közös bennük, az az, hogy mindannyian alaposan felkavarták a Southfork Ranch lakóinak életét, illetve az is, hogy mind a négy színésznőnek a Dallas-béli felbukkanás volt a filmes karrier csúcspontja.
Afton Cooper: Audrey Landers
Az 1956-os születésű, bociszemű Audrey Landers először a Dallas harmadik évadában, 1981-ben látogatta meg először Mitch Coopert - aki akkoriban Samantha szeretője is volt. Afton Cooperként egy mindenre elszánt énekesnőt alakított, aki bájait sem félt bevetni a siker érdekében. Végül jól sültek el a dolgok, hiszen egymásba szerettek Cliff Barnes-szal, sőt, még egy kislányt is szült kedvesének, akit Pamelának neveztek el.
A Dallas egyébként az Aftonos időkben rendkívüli népszerűségnek örvendett Amerika-szerte, így ez természetesen jót tett az énekes-színésznő karrierjének is. Bár már a hetvenes évektől szerepelt különféle sorozatokban, mint a Charlie angyalai vagy a Hazárd megye lordjai, akkoriban elsősorban slágerei révén ismerték. Talán kevesen tudják, de az egykori Juilliard-diák 12 éves korától énekelt, első albumát, az Apple Don't Fall Far From the Tree címűt pedig tíz évvel később dobta piacra.
Ugyan igyekezett színésznőként is megmutatni tehetségét a Dallas után, jórészt megmaradt a sorozatszerepeknél - utoljára a Burn Notice, nálunk Minden lében négy kanál címen futó széria négy epizódjában volt látható.
Zeneileg azonban nagyobb karriert futott be: időközben négy arany- és két platinalemez büszke birtokosává vált. Talán kevesen tudják, de van egy ikertestvére is: Judy Landers-szel többször is játszott együtt, de a férfiak valószínűleg az 1983-as közös Playboy-címlapjuk kapcsán emlékeznek rájuk. Ami a magánéletét illeti, az 53 éves sztár immáron 22 éve Donald Berkowitz üzletember felesége. Érdekesség, hogy nekik is ikreik vannak: Adam és Daniel 1993-ban jöttek világra.April Stevens: Sheree J. Wilson
A Dallas szereplőinek talán leglátványosabb karakterfejlődésén ment keresztül Sheree J. Wilson April Stevens szerepében, hiszen a rideg és számító Jockey női megfelelőjéből melegszívű asszonnyá vált, aki végül hozzáment a sorozat jófiújához, Bobbyhoz.
Állítólag a szerepet Leonard Katzman producer kimondottan neki szánta, még személyesen is felhívta annak idején, hogy meggyőzze. Persze Wilsont nem kellett annyira győzködni, örömmel mondott igent.
A rajongók bánatára a csinos szöszit végül öt évad után, 1990-ben kiírták a sorozatból - a filmben ugyan pisztolylövés végzett vele, mikor nászútra ment Bobbyval, a valóságban a terhessége miatt távozott. De nem kellett sokat várni, hogy újra képernyőn láthassák viszont: 1992-ben a Walker, a texasi kopó című szériában visszatért, mint a Chuck Norris által játszott főszereplő ügyvédje. Állítólag nem csak a kamerák előtt jöttek ki jól egymással.
A szünetekben is, talán ez vezetett a szépség 1996-os válásához. Mindenesetre Norris-szal csupán szerepük szerint, a Walker befejező részében házasodtak össze 2000-ben. A valóságban, ha éppen nem forgat - 2007-ben a Pink című sorozatban bukkant fel -, két fiával él együtt a ma már 51 éves színésznő.
Kristin Shepard: Mary Crosby
Mary Crosby, a híres színész-énekes, Bing Crosby lánya 1959-ben született, így aztán korán belecsöppent a sztárok világába anélkül, hogy egy szalmaszálat is keresztbe kellett volna ezért tennie. Nem véletlen, hogy amikor a Dallas producerei új arcok után kutattak, felkeresték a bájos arcú leányzót, lenne-e kedve szerepelni a sorozatban. Így került be végül húsz évesen a közkedvelt szappanoperába, ráadásul nem is akárkit alakított: Samantha számító hugicáját formálta meg, aki még a férjére is képes ráhajtani. A rajongók bizonyára emlékeznek, Jockey még Bobbyt is el akarta csábíttatni vele, de ez a terve kudarcot vallott.
Mindenesetre, mint később kiderült, a legnézettebb epizódokat köszönhették neki a készítők. Ő volt ugyanis az a bizonyos ismeretlen, aki a harmadik évad záró epizódjában rálőtt Jockey Ewingra - de ez csak hónapokkal később, a következő évad elején derült ki.
Nem véletlen, hogy a nevezetes Who done it?, azaz Ki volt a tettes? című rész elé az amerikaiak 53%-a ült le 1980 egyik hideg novemberének estéjén. Persze hiába a nézettségi rekord, a gonosz húg sorsa is beteljesedett, amikor végül bedrogozva belefulladt a birtok medencéjébe.
Kétségtelenül ezek az évek voltak Mary Crosby karrierjének csúcspontjai, ezután már többnyire csak néhány ismert - Hotel, Star Trek: Deep Space Nine, Beverly Hills 90210 - és több kevésbé ismert sorozatban, valamint B-kategóriás filmekben bukkant fel. Utoljára rajongói a 2005-ös Zorró legendája című moziban fedezhették fel, ha ugyan ráismertek.
Ötven éves korára ugyanis a sztár, valószínűleg némi plasztikai beavatkozásnak köszönhetően, már nem igazán emlékeztet egykori önmagára - ráadásul mintha idősebbnek tűnne valódi koránál. Akárhogy is, a szüléshez nem volt öreg, a második férjével, Mark Brodkával élő Crosby mindkét gyermekét már a negyven betöltése után hozta világra.
Jenna Wade: Priscilla Presley
Bár a felsorolt színésznők közül kétségtelenül a 64 éves Priscilla Presley a legidősebb, agyonműtött arcán ez nem nagyon látszik. Pedig a rémmé szabott sztár egykoron igazi bombázó volt, nem véletlenül akadt meg rajta Elvis Presley szeme, akivel nyolc év után, 1967-ben házasodtak össze - majd 1973-ban el is váltak. Presley kicsi kora óta színésznőnek készült, és, bár álmait félretette, amikor a Királlyal volt kapcsolata, a nyolcvanas évektől már igyekezett megvetni a lábát Hollywoodban.
Kisebb szerepek után 1983-ban landolt a Dallasban, mint Bobby egykori szerelme. Végül öt évig maradt a szériában, még gyermeke is született az ifjabb Ewing-fiútól, mégis Ray Krebbs felesége lett. 1988-ban hagyta ott a Southfork Ranchet.
Ezután a nem várt sikert arató Csupasz pisztoly-filmekben csábította el Leslie Nielsent, ám a Ford Ferlaine kalandjainak kudarcát követően tíz évre otthagyta az álomgyárat. Később is csak néhány ismert sorozatban - Angyali érintés, Kerge város - bukkant fel egy-egy epizód erejéig.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sajnálatos módon emellett elég ideje jutott arra, hogy számos alkalommal kés alá feküdjön, így sikerült is kifognia egy kontár sebészt, aki képes volt ipari szilikonolajjal feltölteni az arcát. A férfit ugyan börtönbe zárták, de Presley-n ez nem sokat segít, torz vonásai örökké őrzik az elbaltázott műtét nyomait.
Az egykori szépség Elvis után nem házasodott újra, de több hosszú kapcsolata is volt az idők során: utoljára Marco Garibaldival élt együtt 1984 és 2006 között. Fiuk, a 23 éves Navarone mellett a sztárnak Elvistől is született gyermeke - az 1968-as Lisa Marie azóta maga is kétgyermekes édesanya.
OLVASD EL EZT IS!
- így néz ki most
- abi tucker
Fotók! Így néznek ki a Szívtipró gimi sztárjai most
- drog
- dallas
Hogy néznek ki most Jockey és társai?
- dallas
- plasztika