Dögös nő Bud Spencer lányunokája: fotókon a 25 éves Sofia
Bud Spencer lányunokája 1995 októberében született.
![Bud Spencer unokája, Sofia](https://kep.index.hu/1/0/3558/35583/355838/35583885_2721593_a63d7b3dfe1145dcb38b72ad5834b7fe_wm.jpg)
Bud Spencer lánya, Cristiana Pedersoli két gyermeket hozott a világra: fia, Nicolo 1991-ben, lánya, Sofia 1995-ben született meg. Az asszony óriási szeretetben nevelte fel gyermekeit, akiket olykor a közösségi oldalán is megmutat.
Bud Spencer unokája, Sofia
Cristiana Pedersoli az Apám, Piedone című könyvét is két gyermekének ajánlotta, a kötet bevezetőjét úgy írta meg, mint egy levelet, amit elhunyt édesapjának szánt, ott jellemezte a bájos Sofiát.
- Lányunokád, Sofia immár igazi nő, és ahogy te mondtad, szép és titokzatos még mindig. Tőled örökölte azt a belső mélységet, amely érzékennyé, erőssé, ugyanakkor törékennyé is teszi a szívet, közben pedig igazi harcos is, nem ismer kompromisszumot, és büszkén küzd azért, amiben hisz. Tőled van az elképesztő memóriája is, ami értékes adottság - fogalmazta.
Pedersoli a lányát utoljára 2020 októberében mutatta meg az Instagramján, ugyanis akkor lett 25 esztendős. A rajongók imádták a róla feltöltött friss képeket, többen megdicsérték, milyen dögös nő lett belőle. Képes összeállításunkban megnézheted Bud Spencer igézően kék szemű lányunokáját, Sofiát.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574553/57455361_fb53edddbca0eb74580323c65674bc98_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
![terence-hill-fia-cover](https://kep.index.hu/1/0/3347/33470/334703/33470364_2564146_06b1c26ce71cebb171b3030bd1a8e153_wm.jpg)
- sztár
- terence hill
Ő Terence Hill ritkán látott fia, Jess - Így hasonlít jóképű édesapjára
![bud-ajanlo](https://kep.index.hu/1/0/2513/25132/251325/25132595_1858857_e2a59b9b50d2dd705d9bef0e3c53e5e9_wm.jpg)
- sztár
- bud spencer