Bud Spencer fiatalkori fotói megdobogtatják a női szíveket: ilyen sármos volt a hírnév előtt
Fiatalkori fotókon mutatjuk Bud Spencert.
Carlo Pedersoli, ismertebb nevén Bud Spencer már lassan hat éve nincs köztünk, halálának évfordulója június 27-én lesz. A magyarok szívébe örökre belopta magát a Piedone-filmekkel, a spagettiwesternekkel, illetve a Terence Hill-lel közösen forgatott alkotásokkal. Bár már az '50-es években is forgatott, a '60-as évek végén futott be igazán színészként, akkor pedig már bőven harminc felett volt. Előtte sportolóként állt helyt.
Bud Spencer fiatalkori fotókon
Csupán négyéves volt, amikor megtanult úszni, négy évvel később már a nápolyi úszóklub tagja volt, ahonnan aztán Rómába igazolt, amikor a család 1943-ban a fővárosba költözött. Nagyon éles esze volt, 16 évesen már egyetemista lett, vegyészmérnöknek készült, azonban a római tanulmányokat megszakította, mert Brazíliába költöztek át. Ott jogot hallgatott, de másfél év múlva visszatért hazájába, mindeközben a sportolás az élete része maradt.
1949-ben mellúszásban olasz bajnoki címet nyert, egy évvel később a gyorsúszás bajnoka lett egy perc alatti idővel. Az olasz vízilabdacsapattal negyedikek lettek az Európa-bajnokságon. Végül 1967-ben vonult végleg vissza sportolóként, mert a filmezésre akart koncentrálni. A nők kedvence volt fiatalon, akkoriban még nem hordta a védjegyévé vált szakállát, ám a szíve foglalt volt. Maria Amatót 1960-ban vette feleségül, aki három gyermekkel ajándékozta meg.
Képes összeállításunkban megnézheted Bud Spencer fiatalkori fotóit.
Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül
A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?
További részletek: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. június 3. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció