Terence Hill tinédzserként ilyen jóképű volt: ritkán látott fotókon a legendás sztár
Terence Hill már nagyon fiatalon elkezdett filmekben szerepelni, 12 évesen lett gyerekszínész.

A legendás Terence Hill Mario Girotti néven látta meg a napvilágot 1939-ben, az olaszországi Velencében. Az olasz filmrendező, Dino Riso fedezte fel még 12 éves korában. Annyira tehetségesnek tartotta a fiút, hogy szerepet adott neki az 1951-es Vakáció a gengszterrel című filmjében.
Innentől nem volt megállás, egyre több lehetőséget kapott, mint gyerekszínész. Olyan filmekben volt például látható, mint az 1955-ben készült Aranytorony és a Harapófogóban.
Terence Hill fiatalkori fotókon
Első főszerepét 1956-ban, mindössze 17 éves korában kapta, ő játszotta Franco Danielit a Guaglione című filmben. Ugyanebben az évben jött egy másik híres produkció, A nagy kék országút.
1958-ban hatalmas megtiszteltetés érte, együtt játszhatott a híres színésznővel, Gina Lollobrigidával az Első szerelem című klasszikusban. 1963-ban A párduc című filmben tűnt fel Alain Delon és Burt Lancaster mellett.
Mivel Terence Hill anyai ágon német származású, 1964-ben úgy döntött, Németországban is kipróbálja magát. Ekkor jött a western műfaj, szerepelt a Winnetou-filmekben, Az olajhercegben és az Old Surehandben.
A színész a hatvanas évek közepén azt érezte, a sikeres nemzetközi karrierhez elengedhetetlen, hogy jól megtanuljon angolul. Feladott egy hirdetést, hogy magántanárt keres. Az állásra egy gyönyörű, amerikai lány, Lori Hill jelentkezett. A fiatalok azonnal egymásba szerettek, 1967-ben összeházasodtak.
Ugyanebben az évben hagyta hátra a legenda a Mario Girotti nevet, és vette fel a Terence Hill művésznevet. Ezzel párhuzamosan Carlo Pedersoliból Bud Spencer lett, és leforgatták első közös filmjüket, ami az Isten megbocsát, én nem címet kapta. A páros innentől fogva elválaszthatatlanná vált, a közönség egyszerűen imádta őket.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen volt Terence Hill azelőtt, hogy megismerkedett volna legeslegjobb barátjával, Bud Spencerrel!

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
Cover-fotó: Getty Images