Ők a Himalája Vilmos hercege és Katalin hercegnéje: gyönyörű pár a bhutáni király és felesége
Buthán királya és királynéja épp akkora népszerűségnek örvend, mint a hercegi pár.
Joggal gondolhatjuk azt, hogy a világ előkelőségei között a legnépszerűbb páros Vilmos és Katalin. Cambridge hercege és hercegnéje hatalmas rajongótábort tudhat a magáénak. Katalint eleganciája és kedvessége miatt csodálják, míg Vilmos közvetlen természetével lopta be magát az emberek szívébe.
Ám a világ másik felén, az India és Tibet közt fekvő himalájai királyság uralkodópárosa is legalább ennyire közkedvelt a népe körében. Nem véletlen, hogy Bhután királyát és királynéját a Himalája Vilmosának és Katalinjának becézik.
A bhutáni királyi pár a Himalája Vilmosa és Katalinja
Bár a királyságban bevett szokás a többnejűség, sőt a többférjűség is megengedett, az ország 41 esztendős uralkodója, Dzsigme Keszar lemondott erről a jogáról, hiszen szíve kizárólag feleségéért, a közrendű származású Dzsecün Pemáért dobog.
Már megismerkedésük is olyan, mintha csak egy tündérmese elevenedett volna meg a valóságban. A Vangcsuk-dinasztia sarja 17 éves korában ismerkedett meg leendő kedvesével, amikor az még csak hétesztendős volt. A kislányt annyira levette a lábáról a fiatalember karizmatikus viselkedése, hogy akkor és ott nekiszegezte a kérdést, feleségül veszi-e, ha nagy lesz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A sárkánykirálynak is nevezett egykori herceg ekkor ígérte meg neki, ha felnőtt korukra egyikükre sem talál rá a szerelem, és megszeretik egymást, akkor összeházasodnak. Az idő múlásával ígérete nem merült feledésbe. 2006-os trónra kerülése után be is váltotta azt, a gyönyörű, 21 éves nővé érett Dzsecünt egy fényűző ceremónia keretein belül vezette oltár elé, és tette egyúttal a világ legifjabb királynéjává.
- Romantikus ember vagyok. Nem számít, hogy 31 éves koromig kellett várnom, hiszen csak azt a nőt akartam feleségül venni, akit nekem rendelt a sors - olvasható a Best magazinban.
A királyi pár nem csak a romantikus történetükkel nyerte meg az alattvalóik szimpátiáját. Buthán népe királynéjukat természetes szépségéért, szerénységéért és műveltségéért imádja, míg királyukat azért, mert biciklivel járja a hegyes-völgyes királyságot, útjai során pedig a helyieknél szál meg, ahol gyakran még főzni is besegít. A páros immár tíz esztendeje él boldog házasságban, frigyükből két kisfiuk született.
Katalin és Vilmos 10 éves évfordulója
Katalin a látogatáson nagyon csinos volt, egy hófehér kabátruhát viselt, amit Catherine Walker tervezett. Képes összeállításunkban megnézheted, milyen felvételek készültek Cambridge hercegéről és hercegnéjéről évfordulójukon.
Katalin hercegné hófehérben tündökölt Vilmos oldalán: ott jártak, ahol 10 évvel ezelőtt egybekeltek
Nézegess képeket!
Elolvasom