
Tom Cruise és Nicole Kidman 29 éves lánya friss fotókon: Bellából művész lett
Bella Kidman Cruise igazi művészlélek.


Tom Cruise és Nicole Kidman Hollywood első számú álompárjának számítottak a '90-es években, két gyermeket adoptáltak, Bella 1992 decemberében, Connor 1995 januárjában született. A válásuk után mindketten továbbléptek, és másokkal alapítottak családot, Cruise és Katie Holmes egy kislányt vállaltak, Suri 2006-ban látta meg a napvilágot, míg Kidman és Keith Urban lányai, Sunday és Faith 2008-ban és 2010-ben érkeztek.
Friss fotókon Bella Kidman Cruise
Az egykori sztárpár, amikor 1990-ben összekötötte az életét, mindenképp szerettek volna közös gyermeket, erről Nicole Kidman rántotta le a leplet 2007-ben a Vanity Fairnek adott interjújában.
- Attól a perctől kezdve, hogy Tommal összeházasodtunk, szerettem volna gyerekeket. Elég korán elvesztettünk egy babát, ami elég nagy traumát okozott. Ekkor adoptáltuk Bellát - idézte a régi interjúból a People magazin.
A pici 1993-ban lett a családjuk tagja, később lett egy öccse is, Connor. Bella már kislányként is imádott rajzolni, a színes ceruzái voltak a mindenei, így nem csoda, hogy végül ezen a területen találta meg a hivatását. Megalapított egy webshopot, ahol saját tervezésű táskákat, kitűzőket, pólókat és képeket árul. Mindegyik illusztrációt ő maga tervezi meg digitális rajztáblán. A honlapján bevallotta, igazi kihívást jelentett, hogy megtanuljon szépen rajzolni ezzel az eszközzel, de a sok gyakorlás meghozta gyümölcsét.
Visszafogott életet él, egyáltalán nem élvezi a reflektorfényt, 2015-ben titokban ment férjhez Max Parkerhez, ekkor a média felkapta a nevét. Édesapjához hasonlóan ő is szcientológus.
Közösségi oldalára csak ritkán tesz fel magáról friss képet, ám a héten egy különleges, szivárvány ihlette fényáradatban fotózta le magát, amit posztolt az Instagramra. Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest napjainkban Tom Cruise és Nicole Kidman lánya, Bella.
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft