Össze-vissza hazudoznak a Grammy szervezői - Az énekesnő nem hagyta annyiban

Ariana Grande tiszta vizet öntött a pohárba, miután megpróbálták őt is besározni.

Grammy 2019 botrány - Ariana Grande
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vasárnap rendezik meg a 61. Grammy-gálát, azonban egyre nagyobb a botrány az esemény körül. A héten a legnagyobb világsztárok bejelentették, hogy nem mennek el a díjátadóra, ugyanis nem értenek egyet sem a jelöltekkel, sem a szervezők viselkedésével, később pedig az egyik fő fellépő, Ariana Grande is lemondta a szereplést - nem is ok nélkül.

Ariana Grande alaposan berágott

Az énekesnő szívesen beleegyezett, hogy fellép a díjátadón, azonban, amikor a szervezők közölték, hogy csak bizonyos dalait játszhatja el, úgy döntött, hogy keressenek mást a helyére. Ariana ugyanis a legfrissebb, 7 rings című számát szerette volna elénekelni, amiből a bizottság nem kért, annak ellenére, hogy az első megbeszéléskor szabad kezet adtak neki a dalokat illetően.

Ami ezután következett, az olaj volt a tűzre, a producerek ugyanis azzal próbálták védeni magukat, miután minden platformon Ariana fellépésével reklámozták a díjkiosztót, hogy hivatalos közleményt adtak ki arról, hogy Ari azért lépett vissza, mert nem volt ideje felkészülni a fellépésére. Az énekesnő a Twitteren vágott vissza: egy hosszú posztban közölte a rajongóival, hogy ez mekkora hazugság.

- Eddig befogtam a számát, de, mivel hazudoztok rólam, kénytelen vagyok beszélni. Mind tudjuk, hogy akár egyetlen este alatt is képes vagyok felkészülni egy fellépésre. Amikor megkötöttétek a kezemet a saját produkciómmal kapcsolatban, akkor úgy döntöttem, nem lépek fel idén a Grammy-n. Remélem, pont olyan lesz a gála, amilyennek te elképzelted, Ken (szólította meg Ken Ehrlich producert - a szerk.).

Ez a művészetről szól, nem a politikáról. Ne haragudjatok, de nekem többet jelentenek ennél a dalaim. Amúgy vicces - miközben ezeket a sorokat írom, épp elhajtott mellettem egy busz, ami a Grammy-s fellépésemet promotálja. A rajongóimtól elnézést kérek, remélem, megértitek a döntésemet - írta a közösségi oldalon.

Ennek fényében nem is meglepő, hogy a sztár annyira kiakadt, hogy közölte, idén nem is vesz részt a Grammy-gálán, annak ellenére, hogy komoly esélyes a legjobb album és legjobb előadó kategóriákban is. De nem ő az egyetlen, aki nem lesz ott a rendezvényen: Taylor Swift, Adam Lavine és a Maroon 5, valamint Iggy Azalea is közölte, hogy bojkottálják a díjátadót.

Korábbi cikkünkből azt is megtudhatod, miért.

Óriási botrány a Grammy-gála előtt - Emiatt bojkottálják az eseményt

Négy világsztár is bejelentette, hogy nem hajlandó elmenni a rendezvényre.

Elolvasom

Coverfotó és ajánlóképek: Getty Images.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük