A Szívek szállodája Roryja 8 év után válik: férje adta be a válási papírokat
Alexis Bledel elválik gyermeke apjától.
Alexis Bledel, a Szívek szállodája Roryja nyolcévnyi házasság után elválik férjétől, Vincent Kartheisertől.
A szomorú hírt az US Weekly fedte fel először. A férfival egy kisfiút nevelnek, aki idén ősszel lesz hétéves.
Alexis Bledel válik
A 43 éves Kartheiser augusztus 10-én adta be a válási papírokat a Putnam megyei legfelsőbb bíróságon. Az nem derült ki a riportból, mire hivatkozott a válás indokaként. A lap felkereste mindkét fél szóvivőjét, de egyelőre nem kaptak válaszokat a kérdéseikre.

A két színész 2011-ben ismerkedett össze a Mad Men forgatásán, nem vártak sokat azzal, hogy komolyabb szintre lépjenek. 2013 márciusában derült ki, hogy eljegyezték egymást, akkor a férfi még úgy nyilatkozott a lapnak, nagyon szerencsés férfinak érzi magát, hogy Alexis Bledel a menyasszonya.
2014 júniusában, titokban házasodtak össze, egy kicsi és meghitt esküvőt szerveztek, amelyre csak a legközelebbi ismerőseik és szeretteik kaptak meghívást.
2015 őszén szülők lettek, Bledel egy kisfiúnak adott életet, akinek a nevét a mai napig nem árulták el. A színészek hónapokon keresztül be sem számoltak arról, hogy új mérföldkőhöz érkezett az életük, Bledel kollégája, Scott Patterson árulta el egy 2016. májusi interjújában, hogy Alexis anya lett.

A házaspár csendes és visszafogott életet élt, sokan nem is sejtették, hogy bármi probléma lenne a kapcsolatukkal. Mivel mindketten zárkózott típusú hírességek, így nem feltétlen adott gyanút annak ténye, hogy utoljára 2017-ben léptek együtt a vörös szőnyegre.
Sztárok, akikről talán már el is felejtetted, hogy házasok voltak
Képes összeállításunkban olyan egykori sztárpárokat gyűjtöttünk össze, akikről már nagy eséllyel elfelejtetted, hogy házasok voltak.
Ez a színésznő volt George Clooney első felesége - 3 év után váltak el egymástól
Nézegess képeket!
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- vitalij klicsko
- válás
















