Adele a felére fogyott: 45 kiló mínusszal először állt kamerák elé
Adele a Saturday Night Live című műsorban mutatta meg, milyen bombasztikus formában van.

Adele rajongói majd’ kiugrottak a bőrükből, amikor kiderült, ő fogja vezetni október 24-én a Saturday Night Live című műsort.
A varieté-show évtizedek óta az egyik legnépszerűbb produkció Amerikában, 46 évadával igazi örökzöldnek mondható: humoros szkeccsekből épül fel, amelyek az aktuális politikai és közélet helyzetet figurázzák ki. A különlegessége, hogy az állandó társulat mellett mindig más híresség tölti be a házigazda szerepét.
Adele a Saturday Night Live című műsorban
A legújabb adásban a brit énekesnőre esett a készítők választása, aki az Instagram-oldalán tudatta követőivel a nagy hírt. Több szempontból is emblematikusra sikerült a szereplése. Egyrészt, mert épp ez a műsor hozta meg neki a sikert a tengerentúlon 2008-ban, másrészt most először láthatta a közönség kamera előtt elképesztő, 45 kilós fogyása óta.

Rögtön a nyitójelenetben leesett mindenki álla, ugyanis a sztár szinte új embernek tűnt vékony alakjával. Egy fekete szettben lépett a színpadra, ami nemcsak nagyon elegánsan mutatott rajta, de remekül kihangsúlyozta karcsú derekát. Nem is hagyhatta ki, hogy ne szője bele monológjába, mennyire megváltozott a megjelenése.
- Tudom, hogy most máshogy nézek ki, mint amikor legutoljára láttatok. A Covid-korlátozások miatt, csak feleannyi súllyal utazhattam, szóval úgy döntöttem, az egyik felemtől meg kell, hogy szabaduljak – viccelődött.
A 32 éves sztár 2012-ben kezdett életmódváltásba, miután életet adott fiának. Ám az igazi változást a 2019-es év hozta meg számára. Miután férjével, Simon Koneckivel tönkrement a házassága, figyelemelterelés gyanánt elkezdte komolyabban venni a fogyókúrát és a testmozgást. Belekezdett a sirtfood elnevezésű diétába és a szálkásító edzésbe. Az eredmény nem maradt el, a szépséges híresség jobban néz ki, mint valaha.
Rebel Wilson fogyása
Képes összeállításunkban olyan felvételeket mutatunk Rebel Wilsonról, melyek bizonyítják, micsoda fantasztikus átalakuláson esett át.
Rebel Wilson pink estélyiben találkozott a herceggel: a duci színésznő egyre csak fogy
Nézegess képeket!
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- charlize theron