Nincs is jobb annál, mint új városokat, kultúrákat felfedezni az utazások során. Néha azonban jólesik kiszakadni a zajos nagyvilágból, és a természetbe menekülni. Egy vadregényes, meseszép erdő pedig ehhez különösen jó úti cél.
Egy erdőről több dolog is eszébe juthat az embernek: van, aki úgy véli, nincs ott semmi érdekes, csak fák, megint mások misztikus helyszínként tekintek rá, és a borzongás fogja el őket. Szerencsére nem csak ez a két véglet van, hiszen igazi csodahelyek is találhatók a nagyvilágban, ahol lépésről lépésre töltődhetnek fel a látogatók.
A világ leggyönyörűbb erdői
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen Európán belül is számos olyan erdő található, amik egyedülálló szépségükkel vívták ki a figyelmet. Ezekben ott van az erdő minden bája, sőt, valami egészen különleges pluszt is nyújtanak. A képeket látva az ember nem vágyik másra, csak egy kis erdei házikóban élvezni a nyugalmat és a gyönyörű természet közelségét.

A Belgiumban található Hallerbos erdő minden évben varázslatos látvánnyal fogadja a túrázókat: tavasszal pár hétig varázslatos virágszőnyeg teríti be. A harangvirághoz hasonló angol kékcsengő nyílik itt.
Fotó: Getty Images Hungary

Egy eldugott erdő mélyén bújik meg ez a mohás-mocsaras terület Romániában, Szászrégentől nem messze. Kevesen ismerik, így hivatalos neve sincs, mégis gyönyörű látvány, ahogy a fák között meghúzódik egy ilyen természeti kincs.
Fotó: travelvibesinsta / Instagram

A misztikus erdők kategóriájában indul a Spanyolország északi részén található Otzarreta erdő. Kicsit olyan, mintha a Harry Potter-filmek díszletét innen másolták volna.
Fotó: Getty Images Hungary

A Sagano bambuszerdő Japánban, Kiotótól nem messze található, ami éles ellentéte a nagyvárosi látványnak. A fák szorosan állnak egymás mellett, emiatt különleges hangokon játszik az erdő, amikor átsüvít rajta a szél.
Fotó: Getty Images Hungary

A Lengyelországban található görbe erdő különös fái egyedülállóak a világon, és senki nem tudja, miért lettek ilyenek. Egyesek szerint misztikus oka lehet a törzs elferdülésének, mások azt mondják, hogy a II. világháború idején az erdőn vonultak át a tankok, és ez okozza a furcsa formát.
Fotó: TeleMakro Fotografie (Ina Hensel / Getty Images Hungary

Görbe erdőből Kanadának is kijutott, a Haffordnál lévő fák ugyanis egészen különösen és kacifántosan nőttek. A helyiek körében itt is számos mendemonda szárnyra kapott, de a legvalószínűbb, hogy egy mutációnak köszönhetően váltak ilyen kuszává az ágak.
Fotó: Dougall_Photography / Getty Images Hungary

Németország híres erdejét, a Fekete-erdőt sokan a sütemény vagy a Duna miatt ismerik, pedig páratlan szépsége is megér egy misét. Gyönyörű források, vízesések és zöldellő fák gondoskodnak a mesevilágról.
Fotó: Getty Images Hungary

Az indiai Meghálaja régió esőerdeiben több
természetes, élő hidat is alkottak a helyiek, amik tökéletesen illeszkednek az erdő gyönyörű látványához.
Fotó: Getty Images Hungary

Az Amerikai Egyesült Államok északkeleti részén, Vermontban található a Green Mountain erdő, ami mindent magába foglal, amitől varázslatosnak tűnik a természet: gazdag élővilág, kristálytiszta patakok és határtalan nyugalom.
Fotó: Getty Images Hungary

Az ausztrál Daintree esőerdő akár a földi paradicsom is lehetne: trópusi növényekkel, fürdésre alkalmas tavakkal és vízesésekkel csábítja a látogatókat, ráadásul az UNESCO a világörökség részének nyilvánította.
Fotó: Getty Images Hungary
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek forrása: Getty Images Hungary, Instagram)