Utazási költségtérítés

A munkaadónak kötelessége megtéríteni mindazon munkavállalók utazási költségeit, akiknek lakóhelye vagy tartózkodási helye a munkahelyhez viszonyítva a közigazgatási határon kívülre esik, sokan azonban nincsenek tisztában a pontos feltételekkel.

Gyakori tévhit például, hogy az utazási költségtérítés egyfajta béren kívüli juttatás lenne, csakúgy, mint az, hogy kizárólag az állami szférában dolgozóknak jár, a versenyszférát tekintve pedig választható opciót jelent.

Kinek jár az utazási költségtérítés?

A 2012. évi I. törvény, a Munka Törvénykönyve előírja, hogy a munkáltatónak kötelessége biztosítani a munkavégzéshez szükséges feltételeket, ennek részeként pedig térítenie kell az azzal kapcsolatosan, indokoltan felmerülő költségeket. Ide tartoznak az utazás költségei is, melyekkel kapcsolatban azonban a konkrét szabályokat már a 39/2010 (II.26.) Kormányrendelet tartalmazza.

Eszerint, ha a munkavállaló lakóhelye vagy tartózkodási helye a közigazgatási határon kívülre esik, a munkavégzéshez pedig az szükséges, hogy rendszeresen utazzon lakóhelye, illetve munkahelye között, a munkáltatónak kötelessége hozzájárulni a felmerülő költségek fedezéséhez.

A napi munkába járás mellett azonban a munkába járás fogalomkörébe tartozik a hétvégi hazautazás is: ilyen például, ha a munkavállaló ugyan napi szinten Szentendréről jár be Budapestre dolgozni, ez azonban csupán a tartózkodási helye, állandó lakhelyére - tegyük fel, Nagykanizsára - pedig hétvégenként utazik haza. E tekintetben hetente legfeljebb egy oda-vissza utazásra lehet támogatást kapni.

Mekkora összeget térít a munkáltató?

A napi munkába járással kapcsolatos költségek tekintetében a munkáltatónak a bérlet vagy menetjegy árának legalább 86%-át kell térítenie, illetve ugyanez igaz a hazautazásra is, ebben az esetben azonban minden évben meghatároznak egy felső korlátot - 2014-ben ez havonta maximum 35 200 forint.

A költségtérítés elsősorban a helyközi, távolsági tömegközlekedés igénybevételére jár, bizonyos esetekben azonban a gépjárművel történő munkába járás költségeit is térítenie kell a munkaadónak kilométerenként 9 forint erejéig.

Utóbbi akkor jár, ha az adott viszonylatban nincs közösségi közlekedés, ha azt a munkavállaló munkarendje miatt nem tudja igénybe venni, vagy például aránytalanul hosszú lenne a várakozási idő. Ide tartozik az is, ha a munkavállaló fogyatékkal él, mozgáskorlátozott, munkába járását közeli hozzátartozója biztosítja, illetve, ha a munkavállaló a közigazgatási határon belül lévő munkahelyét sem helyi, sem helyközi közösségi közlekedéssel nem tudja elérni.

A költségtérítés elszámolásához a munkavállalónak nyilatkozatot kell tennie lakóhelyéről és tartózkodási helyéről, a jegyet, bérletet pedig le kell adnia, csakúgy, mint az üzemanyag-elszámolást.

Kötelező vagy választható?

Tévhit, hogy az utazási költségek megtérítése a fent említett esetekben csupán választható lehetőség, egyfajta béren kívüli juttatás. A munkaadó felől ez kötelező jellegű, törvény írja elő, ami az állami szférára éppúgy vonatkozik, mint bármelyik cégre a versenyszférában.

Vannak munkahelyek, ahol mindezt természetesnek veszik - sőt, béren kívüli juttatásként a helyi közlekedéssel kapcsolatban is támogatást nyújtanak -, a munkavállalók jelentős része azonban kevésbé szerencsés.

Jellemző, hogy a munkaadó nem foglalkozik a költségtérítéssel, a munkavállaló pedig nem meri azt említeni - nemhogy munkaügyi bírósághoz fordulni miatta -, vagy éppen tudatosan nem kéri, hiszen állása elvesztésétől tart. Nem véletlen az sem, hogy sok cég a plusz költségek miatt eleve nem is szeretne vidéki munkaerőt alkalmazni, ami részben érthető olyan munkahelyek esetében, melyek költségvetése ezt nem tudná kigazdálkodni.

A probléma tehát meglehetősen összetett, és bár az állam bizonyos esetekben támogatást ad a munkaadónak a költségtérítéshez - például akkor, ha olyan munkavállalót foglalkoztat, aki legalább hat hónapja álláskereső -, ez azonban sajnos csak kevéssé visz közelebb a megoldáshoz.