Magyarország legszebb elhagyatott kastélya: kívül-belül mutatjuk a kísérteties helyet

Van rá remény, hogy ne ez legyen végleg a sorsa.

Turai kastély
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tura városának igazi ékköve és büszkesége a még ma, romos állapotában is mesebelien szép Schossberger-kastély. Az Ybl Miklós tervei alapján, az 1800-as évek végén épült neoreneszánsz remeket nem véletlenül emlegetik az Operaház kistestvéreként.

Az egykor bárók lakta főúri palota 1958 óta áll műemlékvédelem alatt, ám jelenleg sajnos egyáltalán nem olyan szép, mint amilyen lehetne.

A turai Schossberger-kastély

Az épület felújítását 2005-ben kezdte meg egy vállalat, akiknek köszönhetően sokáig látogatható volt, sőt, rendezvények, esküvők, forgatások helyszínéül is szolgált, itt készítették például a Holdhercegnő című mesét. 2016. szeptember 22-én ez megszűnt, ugyanis állagmegóvási intézkedések miatt a kastély határozatlan időre bezárt.

Az időnként felbukkanó munkásokat leszámítva jelenleg kísérteties ürességben álló, lakatlan épület most csak árnyéka egykori önmagának, de így is szép. 

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Képek forrása: indafoto.hu / H1N1, wyx, serpentine, azsoltt, kokaeN

Ezt is szeretjük