Nem csoda, hogy az év kerékpárútjának választották: a Tisza-tavi útvonal környéke páratlan szépségű
Tavaly fejezték be a Tisza-tó körüli kerékpárút utolsó összekötő szakaszát, most már teljessé vált a tókör.

2020. június 20-án került átadásra a Tisza-tó körülbiciklizését lehetővé tevő útszakasz, mely gyönyörű részeken kanyarog végig. Az új út ez idáig soha nem tapasztalt betekintést enged a környék magával ragadó világába, népszerűségét jól mutatja, hogy az év kerékpárútjának választották.
Természetesen a Tisza-tavat eddig is körbe lehetett biciklizni, csak nem egybefüggő, kifejezetten kerékpáros-közlekedésre való úton, hanem Tiszafürednél fel kellett kanyarodni a 83-as útra, majd onnan Poroszlónál újra visszatérni a biciklisútra. De ezt a két települést most már összeköti az egybefüggő kerékpárút is, ami három hídon ível át a tó és a Tisza felett.
A tavon átívelő biciklisút
Nemcsak a helyi, hanem nemzetközi turizmus szempontjából is megérte létrehozni ezt az utat, hiszen itt két nemzetközi kerékpáros-útvonal is találkozik. 2021 közepére a szakértők szerint már akár összesen százezer biciklis is áthaladhat ezen az újonnan kialakított pályán.

Ez az utolsó szakasz, ami a Poroszló–Tiszafüred kerékpárút nevet kapta, 6,5 kilométer hosszú, és az egyik legszebb és legújabb út. Eddig Magyarország második legnagyobb tava körül nagy körben lehetett biciklizni, aminek csak egyik oldala 95 kilométer hosszú volt, de most már lehetőség nyílik sokkal változatosabb és nem mellékesen biztonságosabb terepen és emészthető távolságban tekerni, mert a kis kör hossza 70 kilométer.
Látnivalók biciklizés közben
Ahogy az ember végigtekint ezen a pályán, megannyi látnivaló tárul a szeme elé. Eleve ha már valaki Tiszafüred környékén jár, érdemes befizetni a helyi madárrezervátumba, aminek egyedi atmoszféráját az adja, hogy csónakkal látogatható. De akár egyszerűen megéri kicsit megpihenni a tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkban, vagy körbenézni a városban és megcsodálni a tájházakat, templomokat.

Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
- Kepes András, aki megmutatja milyen eszközökkel érhetjük el, hogy egyszerre legyünk boldogok, sikeresek és tudatosak. 2025.06.05.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Poroszló szintén bővelkedik látnivalókban, itt található a Tisza-Tavi ökocentrum, ahol a térség növény- és állatvilágával lehet megismerkedni. Az épülettől nem messze még egy vízisétányt is kialakítottak, ahol pallókon lehet bejárni a területet és tanulmányozni az élővilágot. Akárcsak Tiszafüreden, itt is látogathatóak bizonyos tájházak.
A harmadik nagyobb város, amit érint a pálya, az Abádszalók, ami híres csúszdás strandjáról, így érdemes a hátizsákba fürdőruhát is bepakolni, mert egy kemény biciklitúra után nincs is jobb, mint megmártózni a Tisza-tó hűs vizében. Aki igazán ráér, még a helyi kerti moziba is beülhet egy hangulatos filmet végignézni.

Ezenkívül Abádszalók és Kisköre között található a méltán híres hallépcső, melyet 1,4 kilométeres hossza miatt Közép-Európa legnagyobb ökológiai folyosójának neveznek. Célja, hogy a duzzasztógátat megkerülve a halak végre tudják hajtani természetes vándorlásukat a tóban. A helyszínen egy üvegablakon keresztül megtekinthető a víziállatok vándorlása, a szerencsések egész halrajokat is láthatnak itt.
Az ország legjobb biciklisútja címéért fej fej mellett haladtak a Deseda-tó kerékpáros körrel, végül ők másodikként zárták a versenyt, a harmadik helyezett pedig az Oroszlány–Tatabánya kerékpárút lett. Minden évben tartanak szavazást a kerékpárutakról, amiről az Aktív Magyarország oldalán lehet szavazni.
Mire számíts, ha körbebringáznád a Balatont?
Kipróbáltuk, elmondjuk a tapasztalatainkat - a Balaton körbetekerése nagy élmény, mi ilyennek láttuk.
Mire számíts, ha körbebringáznád a Balatont? Kipróbáltuk, elmondjuk a tapasztalatainkat
A Balaton körbetekerése nagy élmény, mi ilyennek láttuk.
Elolvasom(Cikken belüli képek forrása: Otthon Centrum Tiszafüred / Facebook és Csodálatos Tisza-tó / Facebook, ajánlóképek forrása: Alföld Televízió / Facebook, borítókép forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!

- kerékpár
- szabály