Szlovénia legszebb vidékei azonnal elvarázsolnak: Budapesttől 4 órára egy másik világba csöppenhetsz
Szlovéniában megannyi úti cél várja a turistákat.
Szlovénia az elmúlt években egyre népszerűbb lett a turisták szemében, ami nem véletlen, ugyanis rengeteg látnivalót rejt magában a közép-európai ország.
Mi, magyarok, szerencsés helyzetben vagyunk, Budapestről autóval körülbelül négy órára van Maribor, az ország második legnagyobb városa, de a többi hely is könnyen megközelíthető. Nemcsak kocsival, hanem tömegközlekedéssel, például busszal vagy vonattal is egyszerűen eljuthatnak ide az utazni vágyók. Az MGM Media Optima jóvoltából lehetőséget kaptunk, hogy néhány napot eltöltsünk a lélegzetelállító szomszédságunkban.
Szlovénia egyik legszebb vára Celjében található
A négynapos utazás során rövid sétát tettünk Celjében, amely Ljubljana és Maribor után Szlovénia harmadik legnagyobb városa. Érdekesség, hogy a település a Római Birodalomhoz tartozott, második Trójának nevezték, és elég komoly építkezések helyszíne volt. A régi romok a Celjei Regionális Múzeumban találhatóak, a Római Birodalom történelméért rajongók számára kihagyhatatlan program.
A város másik fő látványossága Celje vára. Az épületet a 12. század második felében húzták fel, az eredeti sokkal kisebb volt a mainál, évszázadok alatt lett egyre nagyobb. A 16. századra a korszak legerősebb erődítményévé vált, vészhelyzet esetén menedéket nyújtott a helyiek számára. Manapság vonzó a turisták szemében, sőt esküvőknek és más rendezvényeknek is sűrűn ad otthont. A Frigyes-toronyból a legszebb a kilátás, az egész várost be lehet látni. A kastélyban középkori kínzóeszközök kiállítása is megtalálható.
Vipava-völgy, az ország rejtett kincse
A szlovén fővárostól kevesebb mint egy órára található a Vipava-völgy, nyugatról az olasz határig húzódik, isteni borok, finom ételek, hangulatos városkák és falvak, illetve csodás tájak várják a látogatókat. Utazásunk alatt a 609 méter magas Sabotin-hegyre mentünk, ahol csodás panoráma tárult elénk. Rá lehet látni az Isonzó-frontra is, ami szomorú emlékeket őriz. Az 1. világháború alatt körülbelül 300 ezer katona vesztette életét az isonzói csatákban.
Ezeket a szörnyű emlékeket különböző intézmények és egyesületek segítségével példaszerűen meg tudták őrizni. A katonai temetők, kavernák, lövészárkok, csontkamrák, emlékművek, kápolnák és szabadtéri múzeumok Európa történelmének jelentős szellemi és anyagi örökségét képezik.
A Vipava-völgyben helyezkedik el az ország legkisebb városkája, Vipavski Križ, ahol hangulatos sétát lehet tenni. A település nevét először a 13. században említették az írásos emlékekben. A 15. században egy várat, majd falat építettek köré, hogy ezzel megvédjék magukat a törököktől.
Mindössze 170 fő lakik itt, érdekesség, hogy jelenleg az itt található legolcsóbb ingatlan egy euróba kerül, ami egykor börtönként szolgált. Ám aki megveszi, kötelezve lesz rá, hogy felújítsa, körülbelül 2 millió eurót kellene rá költenie, hogy éttermet vagy szállóhelyet csináljon belőle.
Nova Gorica is kihagyhatatlan helyszín, ami az olasz-szlovén határnál fekszik, melyet a 2. világháború után építettek, közvetlenül mellette van az olasz Gorizia városa. az említett helyek bár külön-külön országokban találhatóak, mégis ma már szinte teljesen egybeforrtak egymással. A helybéliek könnyedén tudnak közlekedni a két országban, sőt, sok olasz szívesen ugrik át Szlovéniába kávézni és bevásárolni, mert itt sokkal kedvezőbbek az árak, mint náluk. Aki a '80-as évek rabja, és érdeklődik aziránt, hogy csempésztek át nyugati termékeket az egykori Jugoszláviába, a határ melletti kis múzeumban megtekinthet erről egy kiállítást.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A helybéliek vendégszeretete már csak hab a tortán, az Open Villages egy helyi közösségből álló csapat, amely egész évben tárt karokkal fogadja a turistákat. Embere válogatja, ki mely szolgáltatást igényli, szállásfoglalásra vagy éppen borkóstolásra is van lehetőség. Mi Borut Leban narancs- és szőlőborait kóstoltuk meg.
Teljes kikapcsolódást kínálnak azoknak, akik távol akarnak lenni a nyüzsgő nagyvárosok zajától. Mivel Szlovénia 70 százalékát erdők, hegyek és kristálytiszta vizek alkotják, így a környezettudatosságra szigorúan odafigyelnek, ami szintén inspiráló erővel hathat a látogatókra.
Ottjártunkor a Termika étterem és az Ošterija Žogica vendéglő ízletes fogásait kóstolhattuk meg.
Bled, Szlovénia egyik legnépszerűbb úti célja
Bledet az egyik legszebb alpesi nyaralóhelyként emlegetik, ami nem véletlen, hiszen valóban festői táj tárul az ember elé, ha arra jár. A tavat gyalog vagy biciklivel is könnyedén fel tudja fedezni. Körülbelül hat kilométeres sétával kell számolni annak, aki a két lábán akarja körbegyalogolni a tavat.
A tó érdekessége, hogy van egy kis szigete is, amelynek jellegzetes szimbóluma a Szűzanya-templom. A látogatók hajóval juthatnak el oda.
Aki e vidéken jár, Szlovénia legrégebbi kastélyát se hagyja ki a programból. A története 1004-be nyúlik vissza, amikor II. Henrik német császár a Bled-birtokot az Albuin brixeni püspöknek adományozta.
1511-ben egy földrengés miatt súlyos károk keletkeztek az épületben, ám 1951 és 1961 között újjáépítették a kastélyt, ami ma már teljes pompájában fogadja a látogatókat. A kilátás is meseszép innét, be lehet látni a várost és a tavat is. Ottjártunkkor a Rikli Balance Hotelben szálltunk meg, a szállodának fontos a környezettudatosság, ráadásul külön wellness részlege is van.
Érdemes itt megkóstolni a tepka pálinkát, amelyet gyapjaskörtéből készítenek.
Lélegzetelállító Kranjska Gora vidéke
Kranjska Gora a téli sportok szerelmeseinek ismerősen csenghet, amellett, hogy az egyik legnépszerűbb síparadicsom, rendszeresen tartanak itt rangos síversenyeket. Ám nem csak télen, hanem az év bármely szakaszában ideális lehet ez a hely a pihenésre. Egyik legszebb hely itt a Jasna-tó, amit óriási hegyek ölelnek körbe. A Jasna Chalet Resort nyújtja a legfestőibb kilátást. A hotel ideális nagyobb családok vagy akár egy kis romantikára vágyó párok számára is.
Túrázásra és biciklizésre is alkalmas ez a helyszín, így nem csak a téli sportokért rajongók találhatják itt meg a számításaikat.
Itt található a szlovénok egyetlen nemzeti parkja, a Triglav Nemzeti Park, amely Szlovénia négy százalékát teszi ki, a természetvédelmi területet Szlovénia legmagasabb hegyéről nevezték el, a Triglav az ország fő büszkesége és szimbóluma.
Mi is eljutottunk ide, egyik látványossága az orosz kiskápolna, amelyet orosz hadifoglyok építettek az 1. világháború alatt azoknak a honfitársaiknak az emlékére, akik elhunytak a Vršič közepén található fogolytáborban. Az elhunyt háromszáz ember vesztét egy lavina okozta, sosem sikerült beazonosítaniuk az áldozatokat. A háborús emlékművet 2005-ben renoválták.
A park másik csodája a Peričnik-vízesés, amely az ország egyik legismertebb és legbővizűbb vízesése.
A területnek gazdag a növény- és állatvilága is, több védett növény és faj lakhelye. Farkasok, medvék és szarvasok is élnek itt.
Kranj városa is rejteget meglepetéseket
Ljubljanától 20 kilométerre fekszik Kranj, amely az ország negyedik legnagyobb városa. Mindig is a szlovén Alpok fővárosaként emlegették, a legnagyobb költőjük, France Prešeren miatt Szlovénia kulturális szívének tartják.
Óvárosa a Kokra folyó 30 méter mélységű kanyonja fölé emelkedik, amely Európa második legmélyebb városi szurdokja. A város közepén található zöld kanyon a természetben kínál regenerációt és kikapcsolódást, mindössze néhány méterre a nyüzsgő városi élettől.
A történelmi városközpont alatt egy 1300 méter hosszúságú alagútrendszer rejtőzik, amelyet a 2. világháború alatt építettek. A város lakosai menedékként használták az alagutat. Később renoválták a helyszínt, amelyet a turisták 2008 óta kereshetnek fel, csak és kizárólag vezetővel léphetnek be a helyszínre, így a város turisztikai központjában kell ezzel kapcsolatban érdeklődni.
Vannak itt kiállítások, sőt egy 2. világháborús szimuláció is található itt, az érdeklődők átélhetik, milyen volt egy légicsapás. Ottjártunkkor ezt nem próbálhattuk ki, mert jelenleg még zajlanak a felújítási munkálatok.
Amikor ott voltunk, a Bazen Bar & BBQ étteremben ebédeltünk, ahol isteniek a hamburgerek.
Szlovénia szépséges kastélyai
A gyönyörű szlovén kastélyok Budapestről is könnyen elérhetők.
Cover- és ajánlóképek: Femina/Laci Patricia