Itt a friss lista a lezárásokról Szlovéniában: csak úgy indulj útnak, ha tisztában vagy a tudnivalókkal
A Szlovén Turisztikai Hivatal legfrissebb tanácsait érdemes átnézni, ha a szomszédos országban nyaralnál.
A Szlovénia egyes részeit múlt hétvégén sújtó súlyos árvizek után a helyzet kezd megnyugodni. Az ország nagy része nem szenvedett súlyos károkat, és továbbra is nyitva áll a vendégek és látogatók előtt. Egyes területek azonban még mindig megközelíthetetlenek, és a közúti és vasúti összeköttetések néhány helyen megszakadtak.
A Szlovén Turisztikai Hivatal legfontosabb tanácsa azoknak az utasoknak, akik Szlovéniába terveznek utazni a közeljövőben, hogy mindenképpen kövessék figyelemmel az aktuális helyzetet, és kérjenek pontos tájékoztatást azoktól a célállomásoktól vagy szállásszolgáltatóktól, ahol megszállni szándékoznak.
A Szlovén Turisztikai Hivatal tájékoztatása szerint az áradások számos régiót érintettek, beleértve a városokat, a vidéket és a természeti látnivalókat.
Utazási tudnivalók Szlovéniáról
Egyes turisztikai célpontok elérhetetlenek lehetnek, így szükség esetén módosítani érdemes az úti célt, és felfedezni azokat a helyeket, amelyeket nem érintett az árvíz.
Mely területek érintettek az időjárás okozta károk okán, és hova nem javasolt utazni?
- Közép-Szlovénia: Medvode, Kamnik és Velika Planina, Komenda, Idrija, Žiri, Škofja Loka.
- Alpok térsége: Koroška egyes részei, Felső-Savinja völgye (Luče, Solčava, Ljubno ob Savinji, Gornji Grad, Nazarje, Rečica ob Savinji, Mozirje, Polzela).
- Pannon-síkság: Pomurje régió egyes területein a Mura folyó is árad.
A következő úti célokra és helyekre jelenleg nem lehetséges a turisztikai látogatás:
- Velika Planina
- Kamnik
- Škofja Loka
- Felső-Savinja-völgy egésze (Solčava, Luče, Ljubno, Nazarje, Mozirje, Gornji Grad...).
- Koroška (Črna na Koroškem, Prevalje, Mežica, Dravograd...)
- Koroška Bela
- Mura folyó mentén fekvő helyek
5 legfontosabb tanács a Szlovéniába utazóknak - a Szlovén Turisztikai Hivatal ajánlásával
1. Időjárás-előrejelzés nyomon követése
Az időjárás stabilizálódott, és elállt az eső. A naprakész időjárási előrejelzésekért és ajánlásokért figyelje az időjárás-előrejelző oldalakat, applikációkat.
2. Útviszonyok ellenőrzése
Légy óvatos, mivel az útviszonyok továbbra is kiszámíthatatlanok, sok út megsérült, vagy még mindig el van árasztva! A járművezetők kövessék a mentőszolgálatok utasításait, és ne vezessenek elárasztott területeken vagy lezárt utakon!
3. Az üzletek megváltozott nyitvatartása
Az árvíz utáni különleges helyzet miatt az élelmiszereket, műszaki cikkeket vagy gyermekfelszereléseket kínáló üzletek vasárnap és ünnepnapokon is nyitva lehetnek. A nyitvatartás meghosszabbítása hét közben is megengedett, amit az üzletek maguk határoznak meg.
4. Hegyi és vízitúrák veszélyessége
A szlovéniai hegyekben való túrázás ebben az időszakban nyomatékosan nem ajánlott tevékenység. Több túra- és hegymászóútvonal le van zárva, vagy nem járható.
Ezenkívül a vízfolyások nagyon kiszámíthatatlanok, veszélyesek lehetnek a folyók és patakok. Számos folyó, köztük a Soča, a Savinja, a Krka, a Száva és a Dráva vízhozama megnövekedett, így a kajakozás, a rafting és a búvárkodás sem javasoltak, amíg a helyzet nem stabilizálódik.
5. Földcsuszamlásveszély
A talaj nagyfokú nedvessége miatt a földcsuszamlások valószínűsége országszerte továbbra is magas.
A Szlovén Turisztikai Hivatal hangsúlyozza, hogy a helyi idegenforgalmi szolgáltatók mindent megtesznek annak érdekében, hogy továbbra is biztonságos és kényelmes tartózkodást nyújtsanak a vendégeknek, de ehhez szükséges a turisták felelősségteljes hozzáállása is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A hivatal honlapján naponta frissülő részletes információkat és hasznos linkeket találhatnak az érdeklődők, amelyek segítik őket a naprakész tájékozódásban.
Nézz tovább: ilyen csodás a szlovén tengerpart
A tengerparti régió biztonságosnak számít, így a gyönyörű térségbe nyugodtan tervezhetitek az utatokat.
5 mesés, szlovén tengerpart, amit még nem leptek el a turisták: közel vannak, és álomszépek
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)