A jogsid bánhatja, ha nem figyelsz erre, amikor a szomszédos országban vezetsz: szigorítottak a szabályokon
A hónap elejétől szigorodtak a közúti közlekedésre vonatkozó szabályok Szlovákiában.

A hónap elejétől szigorodtak a közúti közlekedésre vonatkozó szabályok Szlovákiában. Azok a sofőrök, akik telefonálnak vezetés közben, vagy nem tartják be a sebességkorlátozást, akár a jogosítványuknak is búcsút inthetnek, derült ki az Infostart cikkéből.
A másik fontos változás, hogy fiatalabb korban is megszerezhető lesz az autóbusz és tehergépjármű vezetéséhez szükséges jogosítvány.
Szigorítottak a szlovákok
Az augusztus elsejétől hatályba lépett jogszabály szerint súlyos szabálysértésnek minősül Szlovákiában, ha valaki kihangosítás nélkül telefonál, vagy vezetés közben nyomkodja a telefonját. Az ilyen helyzetben rajtakapott sofőrök ezentúl nem feltétlenül ússzák meg az esetet pénzbüntetéssel, hanem akár a jogosítványukat is elveszíthetik.
A száguldozók szintén súlyosabb büntetésre számíthatnak, mondta el Zuzana Eliášová, a szlovák belügyminisztérium szóvivője. Jelentősen nőnek a pénzbírságok, ráadásul azon járművezetőknek, akik egy év alatt több mint háromszor lépik túl jelentősen a megengedett sebességet, szintén elvehetik a jogosítványát. A belügyi tárca arra számít, hogy a szlovák utak biztonságosabbak lesznek a szigoritásoktól.

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Szintén fontos változás, hogy 18 éves kortól kamiont, 21 éves kortól pedig autóbuszt is vezethetnek már a szlovákok. A kormány a teher- és személyszállító járművek vezetői hiányát próbálja meg pótolni a korhatár csökkentésével.
Kvíz! Átmennél most az elsősegélyvizsgán? 8 kérdés, amire nem csak a jogsi miatt kell tudni a választ
Az elsősegélynyújtási alapismereteket jó időről időre feleleveníteni. Nemcsak azért, mert olykor változnak a protokollok, gondoljunk csak például az újjáélesztés menetére, hanem azért is, mert éles helyzetben gyakran gyorsan és határozottan kell eljárni, rövid idő alatt kell feleleveníteni az egykor megtanultakat. Frissítsd fel emlékeid a következő kvíz segítségével!
Borítókép: Getty Images Hungary