Romhalmazzá vált a 19. század gyönyörű magyar kastélya: szomorú látvány a gazos udvar

Szomorú látvány a romos állapotú Soponyai Zichy-kastély, pedig egykor pompás volt.

Soponyai Zichy-kastély
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Székesfehérvártól mintegy 25 kilométer, a Balatontól nagyjából 35 kilométer távolságra található az 1752 lakosú Soponya. A nagyközség része az egykori Nagyláng is, melynek barokk, majd klasszicista stílusú Zichy-kastélya a hosszú évtizedek alatt romossá pusztult, így mára igencsak szomorú látványt nyújt a környékre érkezőknek.

Miután az 1600-as években III. Ferdinánd a Zichy családnak adományozta Nagylángot, azt a grófok Lánghy-ága birtokolta. Az egykor pompás, előkelő kastély eredetijét az 1750-es években építtette Zichy János. A földszintes, L-alakú kúria néhány évtizeddel később, további kiegészítő építkezések után nyerte el U-alakját és emeletét.

Kastély egykor és most

A jelenleg álló klasszicista épület az 1800-as években Pollack Mihály tervei alapján épült meg, és az ezt követő évtizedekben készült el gyönyörű, rendezett angolkertje is.

A Zichy grófcsalád birtokában lévő, Fejér megyei kastély sokáig irigylésre méltó gazdagságot tükrözött, ám az előkelő évek után egyre rosszabb helyzetbe került, a második világháború alatt teljesen kifosztották, majd üresen állt.

Ahogy több kastély és kúria esetében, úgy a helyiek itt is próbáltak később új funkciót adni az épületnek: átalakítást követően használták iskolaként, gyermekotthonként is, a kastély a kápolnával együtt a helyi nevelőotthon kezelésébe került.

Egy '80-as évekbeli felújítás után a Soponyai Gyermekváros is működött itt, ám az állapotromlást nehéz volt maradéktalanul megakadályozni.

Romos kastély ma

Soponya-Nagyláng Zichy-kastélya jelenleg üresen áll, nem látogatható. Noha használaton kívül van, szerencsére nem vált vandalizmus áldozatává, habár állapota az elhagyatottság miatt egyre rosszabb, felújítást igényel. Szomorú látni, mi lett az egykor ragyogó épületből, a képek tanúsága szerint mára az értékes angolkertet is gyakorlatilag felverte a gaz.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A kastély az európai uniós Széchenyi 2020 program alatt működő Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében tervezett felújítások első ütemébe ugyan nem került be, de idővel sor kerülhet a rekonstrukcióra, a hatalmas építmény leendő új funkciója azonban egyelőre nem ismert.

Jó megközelíthetősége ellenére a falu kiesik a nagyobb turistautak vonalából, ám így is érdemes meglátogatni, hiszen számos programra várják az érdeklődőket, többek között tavasszal a Szent György-napi vigasságokra és az Orbán-napi borversenyre, az augusztusi Soponyai Napokra és a szüreti felvonulásra. A faluban továbbá a Sárvíz-völgye Erdészeti-, Vadászati- és Ökoturisztikai Központot, a katolikus templomot és egy malomkőtár-magángyűjteményt is megnézhettek.

(Képek: Országalbum/evami, Fortepan/ZICHY.)

Ilyen volt, ilyen lett: rommá vált a gyönyörű Széchenyi-kastély

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük