A külföldiek szerint ezek a legromantikusabb helyek Magyarországon: te jártál már itt?
Ezek a városok talán fel sem merültek benned, pedig a turisták imádják őket.
A turizmus fő központja, igaz, Budapest, de a külföldiek szívesen látogatják meg az ország többi városát is, főleg, hogyha egy romantikus kiruccanásról van szó. Van, ahol a város hangulata, másutt a természet közelsége a vonzó.
A legszebb városokat gyűjtöttünk most egybe, ahol a külföldiek szeretnek elvonulni párjukkal, és kikapcsolódni. Európa-szinten is létezik egy romantikarangsor, ahol a legvarázslatosabb európai városokat listázzák. Budapest előkelő helyen végzett, a top 10-ben is benne van. Mellette Prága is szerepel, a szomszédos Bécs és természetesen Velence is. De olyan városok is rajta vannak a szerelmi térképen, mint Zürich, Koppenhága, Ljubljana, Barcelona és Santorini.
A legromantikusabb városok Magyarországon
A főváros mellett sok városunknak megvan a maga vonzereje és sajátos bája, ami az ide látogató külföldieknek sem kerüli el a figyelmét. A budapesti vonzáskörzetben két várost is szeretnek meglátogatni a szerelmespárok, az egyik Szentendre, a másik pedig a lenyűgöző természeti környezetben magasodó Visegrád.
A mediterrán hangulatú művészkisváros, Szentendre a gyönyörű Duna-parti sétányával és hangulatos éttermeivel és kávézóival nagy kedvence a turistáknak. A múzeumok és galériák sora remek kikapcsolódási lehetőségeket kínálnak, de a külföldiek a kerékpáros és hajós városnézést is kedvelik. Az egyik legtöbbet fotózott pontja a városnak az esernyőkkel borított kis utca.
Visegrád a Dunakanyar elképesztő panorámájával és történelmi vársétájával szintén belopta magát az idelátogatók szívébe. A környék rengeteg elbűvölő kirándulóhelyet kínál, a város fantasztikus füvészkertje és az Ördögmalom-vízesés is sokakat vonz. A Julianus-kilátóból a Duna fényesen kanyargó sávját hosszan végig lehet követni, és a csodálatos erdős dombok és hegyek láncolatát a part mentén. A visegrádi wellnesshoteleket sokan választják átmeneti romantikus fészküknek a város nyüzsgésétől távol.
Eger szintén szerepel a listán, a vár és a Dobó István tér, valamint a meghitt utcácskák a szerelmesek kedvelt úti célja. A város termálfürdője szintén sokakat vonz, de a csillagvizsgáló és a rengeteg történelmi örökség szintén kiemelt várossá teszi.
Egész Európában híresek a magyar gyógyvizek, így nem maradhatott le a listáról az ország egyik legszebb termálfürdővárosa, Hévíz sem. Ráadásul rengeteg gyönyörű szálláshely közül is választhatnak a környékre érkezők.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Gödöllőn a Habsburgok nyári rezidenciájaként is ismert Gödöllői Királyi Kastély, aminek gyönyörű parkja és felújított termei sok látogatót ámulatba ejtenek. Erzsébet királyné és Ferenc József is gyakran itt töltötték szabad perceiket a romantika városában. A város arborétumának kanyargó sétányain pedig nem egy szerelmespár andalgott már keresztül.
Tapolca szintén különleges helyszín, az itteni tavas barlang sok turistának nyerte el a tetszését. A barlangok közt átevező látogatók egy egészen egyedi élményben vehetnek részt. A környéken pedig sok kirándulóhely is adódik az aktív programokat kedvelő pároknak.
Ez a turisták egyik kedvenc budapesti látványossága - A legsötétebb budapesti emlékmű
Az egyik legborzasztóbb történelmi emlékünk vonzza a legtöbb turistát a fővárosban.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)