
Amikor a turista igencsak pórul jár: világhírű látványosságok, amikből alig látszik valami
Ezek a vicces fotók kimerítik a peches turista fogalmát.


Ma már a fényképezés szerves részét képezi az utazásnak, hiszen a megörökített pillanatok nélkül nem teljes az élmény.
Előfordul viszont, hogy minden összeesküdik az ember ellen, és nemcsak az áhított fotó lesz csalódást keltő, de az egész utazásból is egy kiábrándító élmény lesz.
Amikor a körülmények összejátszanak a turista ellen
Hogyan is történhet meg az, hogy a várva várt pillanat az adott látványosság előtt egy kudarcélménnyé válik? Például úgy, hogy az időjárási viszonyoknak hála semmi sem látszódik belőle, vagy pedig úgy, hogy az elkészült fényképről éppen a lényeg marad le.
Ezek felettébb nagy bosszúságot tudnak később okozni, mikor az ember - már otthon - visszanézi a képeket, és rájön, hogy amiért órákat utazott országokon át, az csak egy homályos folt a háttérben. Ha a turista nem tájékozódik időben, akkor az a kellemetlen meglepetés is érheti, hogy a helyszínen derül ki, hogy az adott kiállítás zárva, az a bizonyos épület pedig renováció alatt.
Szerencsére vannak, akik humorosan fogják fel a pofára esést – most ezekből a képekből válogattunk.
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- budapest
- magyarország