Lényegesen drágulnak a busz- és vonatjegyek: a kormány megszorításokat tervez
Könnyen lehet, hogy jövőre még többet kell fizetned az utazásért.
A jövő évi költségvetési törvénytervezet szerint a kormány az egyéb megszorítások mellett a távolsági közlekedési cégek támogatása terén is összébb húzná a nadrágszíjat, ami a jegyek és bérletek drágulásához vezethet.
Csökkenhet az állami támogatás
Amellett, hogy a tervek szerint az utazási kedvezmények terén is a csökkentés elve érvényesül majd, az Origo.hu értesülései szerint kormány negyedével mérsékelné a közlekedési cégeknek nyújtandó állami támogatást, melyet fogyasztói árkiegészítésnek is neveznek. Idén még 109 milliárd forintot adtak e célból az olyan vállalatoknak, mint a MÁV vagy a Volán, jövőre azonban, amennyiben a tervezetet elfogadják, ez 93 milliárdra is csökkenhet.
Az pedig, hogy a sok esetben egyébként is veszteséges cégek mindezt önerőből kompenzálnák, nem túl valószínű, az viszont sokkal inkább lehetséges, hogy az utazók jegyeinek árát emelik majd. 220 kilométer után a vonatjegyre például egy diák után az állam idén öt kilométerenként 24 forint támogatást ad, jövőre azonban a számítások szerint ez csupán 18 forint lesz, ami egy 1500-1800 forintos jegy árát akár kétszáz forinttal is megemelheti.
A jegyek és a bérletek is drágulhatnak
A változások nem csupán a jegyek, de a bérletek árában is megmutatkozhatnak majd, egy tíz kilométeres buszbérlet után a Volán-társaságnak például jelenleg 5544 forint támogatást ad az állam, ami jövőre a tervezet szerint csupán 4158 forint lesz. A bérlet ára ennek különbözetével, vagyis akár 1386 forinttal is nőhet.
Mindez a kedvezményesen utazók széles körét érintené, többek között a diákokat, a 65. életévüket be nem töltött nyugdíjasokat, a fogyatékkal élőket, a sajátos nevelési igényű gyereket kísérő személyeket, valamint az álláskeresőket is.
A 65 év alatti nyugdíjasok utazási kedvezményét a hírek szerint ezen túlmenően is megnyirbálná a költségvetés, mindemellett a határon túli magyarok, a hadirokkantak és kísérőik, a hadiözvegyek és a menekültek, valamint a MÁV dolgozóinak családtagjai is érintettek lehetnek az ügyben.

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A tervek szerint továbbá 2012-ben a MÁV Zrt. és a Volán-társaságok egybeolvadhatnak, a Széll Kálmán-tervben ugyanis megfogalmazták ezek integrálását egy új közlekedési holding keretein belül.
Ki tudod fizetni a drágább jegyeket?
OLVASD EL EZT IS!

- támogatás
- utazási tipp
31 ezer forintot kaphatsz havonta utazásra: így használd ki a támogatást!

- kastély
- magyar csodák