40-en sem lakják, pedig káprázatosan szép: az icipici magyar falvaktól a szavad elakad
Magyarország aprócska falvai közül több is lélegzetelállítóan szép helyen fekszik.
Magyarország bővelkedik olyan, aprócska községekben, ahova érdemes legalább egy rövid kiruccanást tenni: nyugodt, hangulatos utcáikkal, gyönyörű tájaikkal és látnivalóikkal ámulatba ejtik a látogatókat.
A KSH 2014. január 1-jei, Magyarország közigazgatási helynévkönyve című kiadványa még 31, legfeljebb negyven fővel rendelkező falut tartott számon. Az idei adatok tükrében elmondható, hogy a települések statisztikái kis mértékben változtak, de a lényeg megmaradt: ezeket az apró, szép falvakat kár lenne kihagyni.
Kis falvak az országban
Érdekesség, hogy a legkisebb falut az idei adatok szerint mindössze nyolcan lakják: noha még bolt sem működik itt, a gyönyörű környezetben fekvő települést imádják a kirándulók. De több hasonló adottságú, már-már kihalófélben levő falu van országszerte, amit talán csak a turizmus menthet meg az elnéptelenedéstől.
(Borító- és ajánlókép: Indafotó/bugyihusztár.)
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- falu
- falusi turizmus
10 mesebeli erdélyi falucska: mintha megállt volna az idő
- falusi turizmus
- túra