Fotókon Kim Dzsongun ritkán látott lánya: a 12 éves Kim Dzsue lesz Észak-Korea vezetője egyszer
Kim Dzsongun lánya először 2022-ben mutatkozott a nyilvánosság előtt.
Kim Dzsongun 2022 óta jelenik meg néha gyerekével, Kim Dzsuéval, aki február 19-én lett 12 éves. Nem véletlen, miért viszi már most el a kislányt rakétatesztekre, katonai parádékra és egyéb, hivatalos észak-koreai látogatásokra, ugyanis a diktátor már most a vezetői szerepre készíti fel a gyerekét.
Kim Dzsongun lánya, Kim Dzsue
Kim Dzsongun és felesége, Ri Szoldzsu 2009-ben házasodtak össze, az NPR információi szerint három gyerekük született, az első 2010-ben, Kim Dzsue 2013-ban, a legkisebb pedig 2017-ben. Sajtóértesülések szerint Kim Dzsongun 2010-ben született legidősebb gyermeke fiú, ám meglepő módon mégis a középső gyerekével mutatkozik nyilvános eseményeken Észak-Koreában.
Annyira őrzik a vezető és a családja magánéletéről az információkat, hogy csak találgatni lehet, miért pont Kim Dzsue a kiválasztott örökös. Az is érdekesség, hogy a kislány nevét Dennis Rodman hozta nyilvánosságra, a visszavonult amerikai kosárlabdázó jó kapcsolatot ápol az észak-koreai diktátorral, még 2013-ban járt nála.
A kiskamasz vezetői szerepre való képzése már javában zajlik, nem véletlen, hogy az utóbbi években az apja többször őt vitte a nyilvános eseményekre magával.
A dél-koreai források szerint Kim Dzsongunnak a túlsúlya miatt komoly egészségügyi gondjai vannak, írta meg a CBS, lehet, részben ez is motiválja a vezetőt, hogy felkészítse időben a lányát. Már a harmincas évei elején magas vérnyomással és cukorbetegséggel diagnosztizálták. Bár 2021-ben sikerült lefogynia jó pár kilót, ám manapság újra 140 kilót mutat alatta a mérleg.
Képes összeállításunkban megnézheted Kim Dzsue és apja közös fotóit.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Ő Kim Dzsongun ritkán látott felesége: ilyen Ri Szoldzsu élete az észak-koreai diktátor mellett
Kim Dzsongun 2009-ben vette feleségül Ri Szoldzsut.
ElolvasomCover: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- vlagyimir putyin













