Elképesztő dolgokat találtak a város alatt
Gezernél a korábbi hihetetlen leletek után újak kerültek elő.
Az MTI információi szerint bronzkori város nyomait tárták fel régészek Izraelben egy bibliai kori város, Gezer romjai alatt.
Gezer városa a bronzkor óta fontos szerepet töltött be, mivel az Egyiptomot, Szíriát, Anatóliát és Mezopotámiát összekötő Via Maris - Tengeri út - mentén terült el - idézte a Live Science tudományos-ismeretterjesztő portál Steven Ortizt, az ásatások egyik vezetőjét, a texasi Délnyugati Baptista Teológiai Iskola bibliakutatóját.
Korábban hatalmas föld alatti víztározót találtak
A várost sok évszázadon át uralták kánaániak, egyiptomiak és asszírok, a 10. századra tehető bibliai források szerint pedig egy egyiptomi fáraó adta Gezert ajándékba Salamon királynak, miután egyik lányát feleségül vette.
Az ásatások a ma egy nemzeti park részét képező Tell Dzsezer nevű lelőhelyen egy évszázada folynak, az eddigi leletek többsége az i. e. 10-8. századból származik. Gezerben találták meg az ókori föld alatti víztározók egyik legnagyobbját is, melyet valószínűleg arra használtak, hogy ostromok idején biztosítsák a város víztartalékát.
Ősi település a romváros alatt
Nyár elején Steven Ortiz és munkatársa, Samuel Wolff, az izraeli régészeti hivatal kutatója Gezer romjai alatt Salamon király koránál évszázadokkal régebbi település nyomaira akadt. A rétegek között feltártak egy olyan szakaszt, mely a Kr. e. 14. századra nyúlik vissza.
Onnan került elő egy III. Amenhotep fáraó korából származó szkarabeuszamulett, valamint filiszteus edények cserepei is. Valószínű, hogy az ősi települést kánaániak lakták, és egyiptomi befolyás alatt állt.
Számos ősi, rég eltemetett várost találtak meg hasonló helyeken, azonban olyanok is vannak, melyeket szándékosan a föld alá építettek. Ilyen Derinkuyu is, a 18 szintes város a mélyben. Nézd meg képeken!
Andrew Vaughn bibliakutató, az amerikai Keleti Kutatások Iskolájának igazgatója elmondta: nem meglepő, hogy az izraeli és júdai királyságok korának egyik jelentős városa régebbi gyökerű, és már a véltnél korábban is fontos politikai és katonai szerepet töltött be. A kutatók szerint, akié Gezer volt, az irányította a kelet-nyugati kereskedelmet is, ám a Római Birodalom idején a fő kereskedelmi útvonalak máshová helyeződtek, és Gezer veszített fontosságából.
- Mint a mai szellemvárosok: ha áthelyezik a vasutat, a város elnéptelenedik - magyarázta Steven Ortiz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nemrég a régészek egy másik ősi települést is felfedeztek, méghozzá egy mesterséges halom belsejében. Kattints ide, és nézd meg ezt is!
Képek: en.wikipedia.org, Pikiwikisrael, Poliocretes.
OLVASD EL EZT IS!
- ázsia
- bizarr hely
A barátnőjét kivégző diktátor mindenkit vár: karácsony Észak-Koreában!
- régészet
- történelmi látnivalók
Várost találtak a föld alatt a magyar település mellett
- olaszország
- ausztria