A Bükk vadregényes helye a Hór-völgy: igazi paradicsom a túrázók számára
A Hór-völgy Magyarország egyik leghosszabb és legszebb patakvölgye.
A Hór-völgy Magyarország leghosszabb - 23 kilométeres - szurdokvölgye, mely a Bükki Nemzeti Park egyik gondosan ápolt és méltán féltett kincse: a Bükk egyik legszebb helyeként tartják számon, ahol számtalan látnivaló tekinthető meg, így igazi paradicsom a természetkedvelők számára.
A Hór-völgy az ott eredő Hór-patakról kapta a nevét, amelynek útja Répáshutától délnyugati irányba, Mezőkövesdig tart, majd onnan ömlik a Kánya-patakba. A víz mentén négy település húzódik meg - Répáshuta, Cserépfalu, Bogács és Mezőkövesd -, amelyek számtalan látnivalóval kecsegtetnek: barlanglakások, kaptárkövek, pincesorok, tornácos parasztházak, tájházak, a Zsóry-fürdő és a Matyó Múzeum várja a látogatókat.
A Hór-völgy bejárata
A szurdok egykor fontos útvonal volt, melyen Mezőkövesd és Diósgyőr között lehetett közlekedni. A völgy egyik bejárata az Egertől 22 kilométerre levő Cserépfalunál található. Innen kiindulva mintegy 1,5 kilométernyire található a Suba-lyuk nevű barlang, ahol 1932-ben egy felnőtt nő és egy hároméves gyermek 60-70 ezer éves csontvázmaradványait tárták fel. A régészeti feltárás részleteivel az ott található múzeumban lehet megismerkedni.
Ha Cserépfalu mellett a hegy gerincére is felkapaszkodsz, a Bükki Nemzeti Park területén a romos Ódorvár maradványait, a csak engedéllyel látogatható Hajnóczy-barlangot és az útba eső, az erdészek munkáját bemutató Oszlai tájházat is láthatod. A Cserépfalutól induló körtúra, a 10 kilométeres Ördögtorony tanösvény remek betekintést nyújt a Bükk egyik legszebb helyére.
A gyalogos vagy biciklis túra során megismerheted az Ördögtoronynak nevezett kaptárkövet, a Mész-patak szurdokát, vagy a gúnynevet viselő Kisamerikai-barlanglakásokat. A Berezdi sétány felett emelkedik a Millenniumi kilátó, ami az egykori cserépi kőfaragóknak állít emléket.
A falu utcáin végigsétálva hangulatos pincesorok, tornácos parasztházak, fazekasműhelyek és Gazdaház várja az odalátogatókat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Hór-völgye Bogácsról vagy Hollóstetőről indulva is megközelíthető, innen köves-murvás ösvény vezet végig az erdő nyugodt szakaszán.
Hollóstetőről indulva kék kerékpárosjelzésen elindulva kezdheted meg a közel 60 kilométeres túrát, ahol 5 kilométer után lehet elérni a gyertyánvölgyi üveghuták maradványaihoz, ahol annak idején a fúvott és csiszolt üvegtárgyakat állították elő. Tovább kerékpározva a Balla-völgy és Hór-völgy összenyílásánál elhelyezkedő Tebe-rétre juthatsz, ahol hallhatod a Hór-patak csörgedezését is. Az út a Bükk déli lábához, Cserépfaluhoz visz.
A völgy turisták számára kijelölt útját a tiszta vizű Hór-patak kíséri, a szerencsések pedig a völgy igazán különleges növény- és állatvilágával is találkozhatnak: a Hór-völgy gyakori lakója a szalamandra, a vadmacska, a cickányok, a pelék és a nagyvadak. A patak völgyének egyes részein a bugás fürtösveronika, tölgyesek, páfrányfajok, mogyorócserjék és színes, apró virágok fordulnak elő.
8 könnyű túra Magyarországon
Az erdő csendje, csordogáló patakocskák és friss levegő: mindenkinek szüksége van időnként kiszakadni a város zajából, és feltöltődni a természetben. Az alábbi túráknak a gyerekek és idősek is bátran nekivághatnak.
Gyönyörű magyar helyekre visz ez a 8 könnyű túra: gyerekek és idősek is bátran nekivághatnak
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Indafotó/bugyihusztár, Teteneverdle, lászló lovag.)